Kevert tészták kategória bejegyzései

Szilvás-csokis muffin

Íme, egy újabb pikk-pakk süti, ami még finom is. Ehhez a recepthez nem kell sok előkészület, pár hozzávaló, két tál és egy fakanál, vagy habverő. Egyszerűen összekeverjük a tészta masszát, hozzáadjuk az apróra vágott gyümölcsöt, belereszelünk egy kis csokit és már adagolhatjuk is a formákba, be a sütőbe és már kész is van. A muffin azért jó, mert nem kell hozzá 10 percnél  több, hogy elkészítsük, a többit pedig rábízhatjuk a sütőre.

A savanykás szilva mellé, egy kevés mézeskalács fűszerkeveréket tettem, amitől annyira finom illatokat árasztott sülés közben, hogy mindjárt ünnepi hangulat lett tőle nyár közepén 🙂  Már ezért megérte elkészíteni!

Szilvács-csokis muffin

Hozzávalók 16 db-hoz:
25 dkg liszt
1,75 dl (kis pohár) joghurt
8 dkg vaj
15 dkg magozott szilva
15 dkg cukor
3 dkg reszelt étcsokoládé
2 db tojás
1/2 csomag sütőpor
10 dkg híg baracklekvár
1 mokkáskanál vaníliakivonat
1 mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék

Elkészítés:
A szilvát megmossuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk.

Kisebb tálban elkeverjük a tojásokat a joghurttal, baracklekvárral, vaníliával, olvasztott, langyos vajjal.

Szilvács-csokis muffin

Egy másik, nagyobb tálban elkeverjük a lisztet a sütőporral, cukorral és a mézeskalács fűszerrel.

A folyékony anyagokat lazán, nagyobb mozdulatokkal hozzákeverjük a liszthez, de nem kell teljesen kikeverni, elég csak annyira, hogy ne maradjon száraz anyag benne.

Nagy lyukú reszelővel belereszeljük a csokoládét és hozzáadjuk a szilvadarabokat is, és elkeverjük, hogy mindenhová jusson.

Kiadagoljuk a tésztamasszát a papírkapszlikkal bélelt muffin sütőformába, úgy, hogy háromnegyedig töltjük a mélyedéseket.

170 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük, majd forrón meghintjük porcukorral, kivesszük a formából és rácsra téve hagyjuk hűlni.

Szilvás-csokis muffin

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Gyömbéres-sárgabarackos mini muffin

A sárgabaracklekvár főzése mellett, készítettem ebből a fenséges gyümölcsből egy rendkívül egyszerű, gyorsan kikeverhető sárgabarackos muffint egy kis gyömbér ízesítéssel. Mondanom sem kell, amilyen gyorsan elkészült, olyan gyors ütemben el is fogyott.

Mini formákat használtam, mert a múltkori meggyes muffinokat, vegyesen tettem normál és mini formákba, és a család megállapította, hogy a mini formákban készültek sokkal finomabbak lettek. Igaz, annak egy kicsit másabb volt a tésztája. De egy következő posztban meg is mutatom őket. Sőt készültek szilvás-csokis muffinok is. Egyik jobb volt mint a másik 🙂

Gyömbéres-sárgabarackos mini muffin

Hozzávalók 36 db  mini muffin formához (kb. 16 db normál):
25 dkg sima liszt
15 dkg magozott sárgabarack
15 dkg cukor
10 dkg baracklekvár
1,75 dl joghurt (kis doboz)
2 db tojás
1 dl olaj
1 teáskanál vanília kivonat
1/2 csomag sütőpor
1 mokkáskanál őrölt gyömbér

Elkészítés:
A sárgabarackot megmossuk, kimagozzuk és apróbb kockákra vágjuk.

A nedves hozzávalókat egy tálban összekeverjük: a tojásokat a baracklekvárral, joghurttal, olajjal, vaníliával.

Egy másik tálban összekeverjük a lisztet a sütőporral és őrölt gyömbérrel.

Gyömbéres-sárgabarackos mini muffin

Gyors, laza mozdulatokkal hozzákeverjük a nedves hozzávalókat a száraz hozzávalókhoz, de csak annyira, hogy a liszt átnedvesedjen, ne maradjon benne száraz rész.

A legvégén pedig beleforgatjuk a sárgabarack kockákat is.

A masszával háromnegyedig töltjük a formákat és 170 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

Miután megsültek kivesszük a sütőből és még forrón meghintjük őket porcukorral, majd kivéve őket a sütőformából, szellős helyen hűlni hagyjuk.

Gyömbéres-sárgabarackos mini muffin

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Sárgabarackos fordított sütemény

A héten sárgabarack lekvárt főztem, de mivel nagyon szeretjük, ettük a gyümölcsöt frissen is, és természetesen, készült belőle többféle süti is. Ez az egyik kedvencem a fordított sütemény, mivel nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Ráadásul nem kell hozzá túl sok hozzávaló. Azért is szeretem, mert mindenféle gyümölcsből elkészíthető és nagyon finoman lehet variálni, az épp felhasznált gyümölcs mellé igazítani a tésztáját, a fűszerezéssel. A mostani barackoshoz például, fahéjas ízesítéssel készítettem a tésztát, mivel ez a fűszer nagyon jól harmonizál a sárgabarack ízével. Itt van két másik fordított süti receptje is: almás és sütőtökös változatban.

A tésztája szép magas lett, puha és ízletes, viszont a sárgabarack a sülés folyamán savassá vált, így talán elfért volna még egy kevés cukor a karamellben. De ettől eltekintve, még így is nagyon finom lett a végeredmény.

Sárgabarackos fordított sütemény

Hozzávalók a tésztához:
18 dkg liszt
15 dkg barna nádcukor
12 dkg vaj
4 db tojás
1/2 csomag sütőpor
1 teáskanál vanília kivonat
1 csapott teáskanál őrölt fahéj
1 db kezeletlen héjú citrom, reszelt héja

a tetejére:
10-12 db nagy szemű sárgabarack
10 dkg cukor (lehet több)
8 dkg vaj
1/2 citrom leve

amiben készül:
27 cm átmérőjű, 5 cm magas, sütőbe is tehető tapadásmentes serpenyő

Elkészítés:
A sárgabarackokat megmossuk, félbevesszük és kimagozzuk.

A serpenyőbe teszünk 10 dkg cukrot és 8 dkg vajat, hozzáadjuk a fél citrom levét és az egészet addig sütjük, néhányszor megkeverve, míg a cukor szépen megpirul.

Az így elkészült karamellben elhelyezzük a fél sárgabarackokat, belső felükkel lefelé, majd lekapcsoljuk a tüzet és így hagyjuk hűlni, amíg a tésztát elkészítjük.

Sárgabarackos fordított sütemény

A tésztához a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a cukrot, a vajat, őrölt fahéjat, vaníliát és a citrom reszelt héját és az egészet habosra keverjük egy gépi habverő segítségével, majd apránként hozzáadjuk a sütőporral elkevert, átszitált lisztet.

Ezek után, lazán hozzákeverjük a csipet sóval, kemény habbá vert tojásfehérjét.

Végül a tésztamasszát rásimítjuk a karamellás barack rétegre. Előmelegített sütőbe tesszük és 190 fokon 35-40 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
Miután megsült, hagyjuk hűlni egy, két percig, majd kifordítjuk egy tálra, amit előzőleg megszórunk egy kevés cukorral, majd szeletelve tálaljuk. Fogyaszthatjuk magában de kínálhatunk hozzá tejszínhabot is.

Sárgabarackos fordított sütemény

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Meggyes-csokis, mandulás sütemény

Kicsi fiam péntek délután belázasodott és sajnos nagyon rosszul érzi magát azóta is. Szombat reggel hatkor, már fent voltunk, mert nagyon csúnya köhögéssel és magas lázzal kelt. Így már kora reggel elkezdtem sütni-főzni, hogy minél hamarabb készen legyek a munkával, hogy vele tudjak foglalkozni.

Reggelire sajtos csigát sütöttem, mivel azt mondta, hogy azt megenné. Ebédre pedig, amolyan “resztelt” csirkemájat készítettem házi lecsóval, főtt burgonyával. Miközben pakolásztam a lecsók, lekvárok és befőttek között, megláttam a meggybefőttet, és mivel szerettem volna valamilyen desszertet is készíteni, rögtön sikerült is kitalálnom, hogy meggyes süti lesz. A meggyet pedig, csokival fogom párosítani. Aztán a többi jött magától, menet közben. A tésztát a mandulás sütemény receptem alapján, őrölt mandulából, egy nagyon kevés liszttel készítettem, a meggy és a csoki mellé a kedvencemet, portóit tettem és míg a sütemény sült, addig a befőtt levét, néhány szem meggyel, egy pici cukorral, szintén egy kevés portóival felfőztem majd besűrítettem. Ezzel az öntettel tálaltam a kész süteményt. Mondanom sem kell, hogy mennyire jó lett! A portói a maga édes-fűszerességével nagyszerűen harmonizált a meggy savanykás, a csoki édes, és a mandula marcipános ízével.

Persze, Ati egész nap csak sajtos csigát és némi főtt burgonyát evett, a sütit meg sem kóstolta. De nem csodálkozom, ilyenkor mikor beteg, szegénykémnek nincs étvágya. Remélem, holnapra már jobban lesz!

Azért, ezt a sütit ajánlom mindenkinek, hogy készítsék el, mert valami eszméletlen finom! Ha nincs portói, akkor rummal is nagyon jól működik. De, ha egyáltalán nem kerül bele alkohol, akkor sem lesz kevésbé ízletes.

Meggyes-csokis mandulás sütemény

Hozzávalók 27 cm-es sütőformához:
15 dkg darált mandula
15 dkg barna nádcukor
10 dkg kókuszzsír, ha nincs akkor vaj
4 db tojás
5 dkg finom liszt
1/2 csomag sütőpor
0,5 dl portói (Valdouro Tawny Port) (Aldi)
8 dkg jó minőségű étcsokoládé (60% kakaótartalmú)
20 dkg meggy/1 üveg magozott meggybefőttből

A meggy öntethez:
a meggybefőtt lecsepegtetett leve + a maradék meggy
2 dkg barna nádcukor
1 dl portói (Valdouro Tawny Port) (Aldi)
1 evőkanál kukoricakeményítő

Én héjas, egész mandulát használtam, amit nem túl finomra őröltem, így a sütiben jól kiérezhetők a mandula darabjai. Használhatunk, őrölt mandulát is, akár héjjal vagy héj nélkül.

Elkészítés:
Egy pitesütő formát, vagy kapcsos tortaformát kivajazunk és liszttel kiszórunk. Ha kisebb átmérőjű formában sütjük, akkor magasabb lesz.

A meggybefőtt levét leöntjük és szűrőn keresztül lecsepegtetjük.

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját egy nagyobb tálban habosra keverjük a kissé megolvasztott kókuszzsírral és a cukorral, majd hozzákeverjük a vaníliát és a portóit.

Hozzászitáljuk a liszttel elkevert sütőport, és a mandulát is a masszához adjuk.

Meggyes-csokis mandulás sütemény

A tojásfehérjéket egy csipet sóval, kemény habbá verjük és ezt is a tésztához forgatjuk, óvatosan, hogy ne törjük össze a habot.

A csokoládét kockákra törjük egy kis tálkában és gőz fölött, vagy a mikróban gyakran keverve felolvasztjuk.

Az egész masszát belesimítjuk a kivajazott formába és a tetejére pakolásszuk a meggyszemeket, majd az olvasztott csokoládét is elosztjuk a tészta tetején. Egyszerűen, rácsorgatjuk egy kanál segítségével, hogy az egész felületére jusson. Majd sülés közben a meggy is és a csoki is lesüllyed a tészta aljára és egy szép kis csokis meggy réteget képez.

Behelyezzük az előmelegített sütőbe és 180 fokon 40-45 perc alatt készre sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

Amíg a süti sül, addig a meggy levét, néhány szem félretett meggyel együtt, egy kis lábosban felforraljuk, ízlés szerint egy kevés cukorral és a portóival. Majd a kukoricakeményítőt két kanál vízzel simára keverve hozzáöntjük és így besűrítjük az öntetet.

Meggyes-csokis mandulás sütemény

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Narancsos dara(császár)morzsa

A daramorzsa, smarni, grízsmarni, porozinkó, a közismert névre hallgató császármorzsa (Kaiserschmarrn) változata. Mindegy is, hogy, hogyan nevezzük, nem ez a lényeg, mindegyik elnevezés, egy zsiradékban sült, palacsintaszerű tésztát takar, azzal a különbséggel, hogy az egyiket csak liszttel, a másikat pedig búzadarával, vagy búzadarával és liszttel keverve készítik. Én ez utóbbit készítem, mert így tanultam, ez vált be és itthon is, és nagy szeretetnek örvend. Annak ellenére, hogy a búzadarát előtte be kell áztatni, egyszerűen elkészíthető desszert, amiért szerintem, nagyon sok gyerek és felnőtt rajong.

Nálunk, ha ez a finomság készül, rögtön dupla adaggal indítok, mivel  jól tudom, hogy nagy kedvenc és biztosan repetáznak belőle. Tehát, mivel elég sok lesz ebből a mennyiségből, nyugodtan lehet felezni a hozzávalókat.

Általában, porcukrozva, baracklekvárral fogyasztjuk, de én most narancsos ízvilággal készítettem. A tésztája narancsos ízű a belereszelt narancshéjnak és a narancslikőrnek  köszönhetően, de ezt tetézve, még házi narancslekvárt is kínáltam hozzá. Azt a finom, édeskés-kesernyés lekvárt, amit már említettem a csokis-narancsos kifliknél.

Narancsos császármorzsa

Hozzávalók 6-8 személyre: 
20 dkg búzadara (gríz)
15 dkg sima liszt (nálam fehér tönköly)
15 dkg cukor
10 dkg vaj
6 db tojás
5 dl (házi) tej
4 evőkanál narancslikőr
1 evőkanál vanília kivonat
1 db citrom reszelt héja
1 db narancs reszelt héja
1 csipet só

Narancsos császármorzsa

Elkészítés:
A búzadarát és a lisztet egy nagyobb tálban összekeverjük, majd a tejet hozzáadva hagyjuk pihenni egy órán keresztül.

Miután a búzadara eleget állt és jól megduzzadtak a szemek, a tojások sárgáját a cukorral, vaníliával, a vaj felével és az alaposan megmosott citrom és narancs reszelt héjával fehéredésig, habosra keverjük, majd hozzáadjuk a narancslikőrt is.

Az egészet hozzákeverjük a beáztatott, lisztes búzadarához.

A tojásfehérjét is kemény habbá verjük egy csipet sóval és ezt is hozzáforgatjuk, óvatosan a masszához.

Egy magas falú, (lehetőleg tapadásmentes) serpenyőben felolvasztjuk a vaj másik felét és beleöntjük a tésztát. Hagyjuk egy kis ideig sülni, majd fakanállal mozgassuk meg az alját, hogy ne égjen meg. Kisebb-nagyobb megszakításokkal kevergessük, süssük, míg teljesen megsül és a kevergetés által, morzsás lesz. Én úgy szeretem, ha maradnak benne, nagyobb darabok is és jól megpirulnak.

Miután elkészült, már tálalhatjuk is, porcukorral megszórva, a narancslekvárral.

Narancsos daramorzsa

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás