Diós-szilvalekváros mini csigák

Biztosan, sokan kerültek már olyan helyzetbe, mikor valaki bejelentkezik telefonon, hogy mindjárt itt van nálunk, mert épp erre jár és beugrana, hogy beszélgessünk. Vagy a gyerek kis barátai jönnének át játszani egy kicsit. Ilyenkor, az ember gyorsan számba veszi, hogy mivel is kínálhatja meg, a nem várt vendégeket. Persze, az előrelátók tartanak otthon némi sós ropogtatni valót, vagy édes keksz félét az  ilyen váratlan helyzetekre. De mi van olyankor, mikor nem vagyunk elég felkészültek?  Nos, a napokban én pont így jártam, de nem estem pánikba, mivel az ilyen alkalmak miatt, tartok mindig a fagyasztóban egy-két csomag vajas-leveles tésztát. Ilyenkor csak előveszem, meleg helyre teszem, ahol gyorsan kiolvad, és megtöltöm azzal, amit épp itthon találok. Így különféle sós, vagy édes vendégváró finomságot készítek pillanatok alatt.

Diós-szilvalekváros mini csigák

Ha sósat szeretnénk, akár az előző napi pörköltből darálunk össze egy keveset egy kis tejföllel, vagy sajttal, apróra vágott sonkával, zöldségekkel, vagy kolbásszal, de akár egy kis hagymán pirított, kellemesen fűszerezett csirkemájjal is tölthetjük.

Ha pedig édesen szeretnénk, bármilyen gyümölccsel, lekvárral, dióval, mákkal, túróval, marcipánnal, pudinggal, megtölthetjük. Végtelen a variációk száma, csak a találékonyságunkon és az otthon fellelhető hozzávalókon múlik, hogy milyen finomságot készítünk.

Ezek a mini csigák is ilyen gyors és finom, édes falatok. A diós-sajtos ropogós mintájára készítettem, darált dióval és isteni finom, fahéjas, házi szilvalekvárral.

Diós-szilvalekváros mini csigák

Hozzávalók:
vajas-leveles tészta
dió
szilvalekvár, de baracklekvárral is finom:)
kristálycukor
vaj

Ahogy, én készítettem:
Hozzávalók 15 darabhoz:
2 db Aldiban kapható vajas-leveles tésztalap
5 dkg dió
3-4 evőkanál házi, fahéjas szilvalekvár
2 evőkanál kristálycukor
1-2 dkg vaj

Én az Aldiban kapható fagyasztott, vajas-leveles tésztalapokból készítettem, amiből két darabot használtam. Ez pedig úgy néz ki, hogy egy csomag 500 g/6db 10x20cm-es lapot tartalmaz. A csomagban lévő lapok egyszerűen elválaszthatóak egymástól fagyosan és csak annyit olvasztok ki belőle, amennyire szükségem van. Mivel vékonyak a lapok, lisztezett gyúródeszkán, egymás mellé téve, nagyon rövid idő alatt kiolvadnak.
Természetesen, más típusú vajas tésztából is elkészíthető ugyanez.

Így készültek ezek a szuper kis csigák

Elkészítés:
Először, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a papírt megkenjük vajjal és megszórjuk kristálycukorral.
A vajas tésztalapokat vékonyan elnyújtjuk, két egyforma darabra, az egyiket vékonyan megkenjük lekvárral, meghintjük a darált dióval, eloszlatjuk rajta.
A másik lapot ráhelyezzük, nagyjából ráillesztjük és a sodrófával egyszer átsimítjuk, hogy jól rátapadjon az alsó rétegre.
A második lap tetejét is megkenjük lekvárral és az egészet feltekerjük, mint a bejglit. Ujjnyi széles szeletekre vágjuk, majd a csigákat egyenként, kis távolságra egymástól felsorakoztatjuk a cukrozott tepsire és előmelegített sütőben, 190 fokon, 10-12 perc alatt megsütjük őket. Arra vigyázzunk, hogy az alja ne égjen meg, mivel a cukor is és a lekvár is elég gyorsan megéghet.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’




Címkézve:, , , , , , , ,

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás