Diós tekercs édesburgonyával

A hétvégén készültek ezek a finom, diós tekercsek édesburgonyával. Volt itthon két, kisebb darab édesburgonya a hűtő aljában és minden nap rájuk néztem, de csak halogattam, hogy majd lesz belőlük valami. Azt gondoltam (mivel tudom, hogy nagyon jól működött ennél az édesburgonya fánknál is), hogy a további sorsuk egy finom kelt tésztában, akár kalácsban folytatódik egy kis dióval megtámogatva. De, mivel a formát mindig az utolsó pillanatban találom ki, így most ilyenre sikeredett a végeredmény. Tudom, nem valami szépek, de a kinézetükkel ellentétben, nagyon puhák és isteni finomak lettek.

A tésztáján finoman érezhető az édesburgonya kissé sütőtökre hasonlító íze, ami nagyon jól passzol az édes diótöltelékhez, emellett gyönyörű, narancsos színt adott a sütinek. A savótól pedig pihe-puha a tésztája.

Mivel, gyakran készítek házi túrót, így a lecsepegő savót elteszem a fagyasztóba, és a kenyér, pékárú, illetve kalács sütéséhez rendszeresen használom, mert a kelt tészta szuper foszlós lesz tőle.

Úgy gondolom, érdemes kipróbálni ezt az ízletes süteményt, mert általa egy újabb ötletet kaphatunk az édesburgonya felhasználásához.

Diós tekercs édesburgonyával

Hozzávalók a tésztához:
60 dkg sima liszt
15 dkg főtt, hámozott édesburgonya
7 dkg barna nádcukor
1 tasak szárított élesztő vagy 2,5 dkg friss élesztő
3 dl házi tej, nálam ez savó volt
2 db tojássárgája + 1 a tetejére
4 dkg vaj
1 db kezeletlen citrom reszelt héja
1 csipet só

A töltelékhez:
15 dkg darált dió
10 dkg barna nádcukor por (kávédarálóval darálva)
4 dkg olvasztott, langyos vaj

Elkészítés:
Először az édesburgonyát (batáta) meghámozzuk, kockára vágva, enyhén sós vízben, rövid idő alatt, puhára főzzük, majd lecsepegtetjük és villával összetörve hagyjuk kihűlni.

A tésztához a hozzávalókat én bepakoltam a kenyérsütőgép üstjébe a következő sorrendben:
Az édesburgonya pürét tettem alulra, ráöntöttem a meglangyosított savót, majd hozzáadtam a cukrot és a csipetnyi sót, a két tojássárgáját, a reszelt citrom héjat. Majd a lisztet is hozzászitáltam és a tetejére szórtam a szárított élesztőt.

Dagasztó programon összekevertettem a tésztát és pár perc után, miután összeállt, hozzáadagoltam a langyos olvasztott vajat és hagytam, hogy a gép sima, fényes, hólyagos tésztát dagasszon belőle.
Miután a gép végzett a dagasztással, megvártam míg a tészta az üstben a duplájára kelt. Körülbelül 30 perc alatt.

Persze, ugyanezt kézzel is elkészíthetjük ugyan így, de ha friss élesztőt használunk, azt futtassuk fel egy kevés cukrozott langyos tejben és úgy dolgozzuk hozzá a többi alapanyaghoz. A vajat szintén akkor dolgozzuk hozzá a tésztához, amikor az már összeállt. Ha nagyon lágy a tészta, akkor adhatunk még hozzá egy kevés lisztet. De közepesen lágy, a kenyér tésztától lágyabb kalácstésztát kell hogy kapjunk.

Miután a tészta megkelt, lisztezett deszkára borítjuk és finoman átdolgozzuk, de csak érzéssel, nehogy tönkre tegyük a tészta szerkezetét. Majd sodrófával, ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk és a felületét megkenjük az olvasztott, langyos vajjal és egyenletesen elosztjuk rajta a porcukorral elkevert darált diót.

Feltekerjük, mint a bejglit szokás és a tészta rudat háromszögekre vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a háromszögeket és a tetejüket egy csepp tejjel elkevert tojássárgájával lekenjük, majd az előzőleg bemelegített sütőben, 190 fokon 30-35 perc alatt, szép barnára sütjük őket.
Én gázsütőt használok, amiben hátul jobban sül a tészta mint elöl, ezért én félidőben megfordítom a tepsit, alulra pedig, mindig be szoktam tenni egy másik tepsit, hogy ne égjen meg a tészta.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’




Címkézve:, , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás