Házi “Songoku” avagy sonkás-gombás-kukoricás pizza

Szerintem nem túl meglepő, hogy a pizza nálunk nagyon nagy kedvenc, azt hiszen ezzel nem vagyunk egyedül 🙂 Szeretjük mert finom és laktató, jól variálható, emiatt változatosan elkészíthető.

A gyerek kedvence a sonkával, gombával és kukoricával megpakolt változata, amit most egy kevés újhagymával tettem finomabbá.

Nem egy öt perc alatt elkészíthető étel, de szerintem, aki egyszer saját pizzát készít otthon, tuti, hogy azután mellőzni fogja a pizza rendelést. Érdemes vele dolgozni, mert nagyon hálás érte a család.

Manapság mindenhol azt látom, hogy az emberek csak azokat a dolgokat részesítik előnyben ami pikk-pakk kész van, de a helyzet az, hogy persze, mindennek megvan a gyors változata, de azok csak puszta utánzatai az eredetinek. Aki a főzést kikapcsolódásként, kreatív alkotásként éli meg, azoknak nem számít, hogy egy-egy étel akár két óra hosszat is elvesz az idejéből, mert élvezettel készíti. Akik pedig, kényszerből főznek, szükséges rosszként élik meg a konyhában való ténykedést, azoknak nagyon szuperek a “bögrés”, “ötperces” receptek.

Én mindenkit arra bíztatok, hogy találja meg a sütésben, főzésben a kellemes kikapcsolódást és próbálja úgy megélni, hogy ő most bizony alkot valamit, amit nagyra értékel a családja.

Házi sonkás-gombás-kukoricás pizza

Hozzávalók a tésztához 2 db 32 cm:
0,5 dl napraforgó olaj
1,5 dl natúr joghurt
1,5 dl langyos víz
50 dkg sima liszt
1,5 teáskanál só
1 teáskanál cukor
50 dkg sima liszt
1/2 tasak száraz élesztő vagy 1,5 dkg friss

A tészta elkészítése:
A tésztához a hozzávalókat a kenyérsütőgép üstjébe teszem a fenti sorrendben és dagasztás programon jól összedolgoztatom a géppel.

Ha kézzel készítjük a tésztát és friss élesztőt használunk akkor az élesztőt oldjuk fel egy kevés vízzel és úgy dolgozzuk össze a többi alapanyaggal.

Jó alaposan gyúrjuk össze a tésztát fényesre, hólyagosra.

Mikor ezzel megvagyunk, kissé lisztezzük meg a tetejét és hagyjuk kelni kb. 35-40 percig, míg a duplájára nő.

Addig készítsük el a feltéthez szükséges pizzaszószt és alapanyagokat.

 

Házi sonkás-gombás-kukoricás pizza

a pizza szószhoz: 
1 normál üveg, házilag eltett paradicsom vagy 4-5 db nagyméretű, leveses paradicsom lehéjazva
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db babérlevél
1 mokkáskanál szárított oregano
4-5 szál friss bazsalikom levele aprítva, ha nincs akkor 1 mokkáskanálnyi szárított
só, bors
pici cukor
1 evőkanál zsír

A pizzaszószhoz a hagymát finomra vágva egy kevés zsiradékon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a fűszerekkel sűrű mártássá főzzük. Közben kóstoljuk meg és igény szerint sózzuk, ízesítsük, ha elkészült kapcsoljuk le alatta tüzet és hagyjuk hűlni.

Közben előmelegítjük a sütőt, hogy jó forró legyen, körülbelül 220 fokra.

 

Házi sonkás-gombás-kukoricás pizza

a feltéthez:
25 dkg szendvics sonka
1 db konzerv csemege kukorica – amiből mindig eltűnik menet közben 1-2 kanálnyi, nem is értem miért  🙂
30 dkg gomba
3 szál újhagyma
35-40 dkg sajt

A sonkát vékonyabb csíkokra vágjuk. A gombát én szeretem megpirítani előtte, mert úgy sokkal intenzívebb íze lesz, ezért vékony szeletekre vágva egy kanálnyi zsiradékon átpirítom. Közben meghintem egy kevés sóval és frissen őrölt fekete borssal.

A kukoricáról leöntjük a levet. Az újhagymát pedig megtisztítva felkarikázzuk.

Mikor a tészta megkelt, óvatosan átgyúrjuk és kétfelé vesszük. Az egyiket kinyújtjuk kör alakúra és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.

Megkenjük alaposan a fűszeres paradicsomszósszal, rátesszük a sonka felét, majd a pirított gomba, a kukorica és az újhagyma felét is, majd megszórjuk reszelt sajttal
és az előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük.

Mialatt az első pizza sül, addig előkészítjük a másikat is és azt is megsütjük az első után és jól megesszük 🙂

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’




Címkézve:, , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás