étcsokoládé címkéhez tartozó bejegyzések

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Pár hete készítettem néhány üveg gyömbér lekvárt egy kevés citrommal, ami annyira ízlik, hogy azóta nem bírom megállni, hogy ne csempésszem bele egy-két sütibe 🙂 Ez a csokitorta is kapott belőle és hogy tetézzem, még egy kis marcipánnal is megfejeltem a gyömbér-csoki párost.

Ez a torta nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, nem igényel semmilyen különleges eljárást. Olyan igazi, keverem-kavarom és láss csodát már kész is van! 🙂

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Hozzávalók 27 cm-es tortaformához:
10 dkg étcsokoládé (legalább 50% kakaótartalmú)
5 dkg vaj
13 dkg liszt
4 db tojás
10 dkg cukor
5 dkg marcipán massza
3 evőkanál gyömbérlekvár
10 g sütőpor
1 csipet só

a tálaláshoz:
tejszínhab
gyömbér lekvár
mentalevél

Elkészítés:
Először egy 27 cm-es formát kivajazunk és kiszórjuk liszttel.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A vajat a csokoládéval gőz fölött (vagy mikróban) felolvasztjuk és egynemű masszává keverjük a cukorral és a sóval együtt.
Alaposan, habverővel egyenként eldolgozzuk benne a tojásokat.

Hozzákeverjük a masszához a gyömbér lekvárt és a sütőporral elkevert lisztet, végül pedig, beleforgatjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt marcipánt.

Majd a masszát belesimítjuk az előre előkészített formába és az előmelegített sütőben 180 fokon, 18-20 perc alatt megsütjük.

Miután kihűlt, tálaljuk egy kevés gyömbérlekvárral és tejszínhabbal.

 

Gyömbér lekvár

Gyömbér lekvár

A gyömbér lekvárhoz:

70 dkg gyömbért meghámozva és apróra vágva feltettem főni 40 dkg cukorral és két, egész kezeletlen héjú citrommal, amit szintén kisebb darabokra vágtam. Lassan összefőztem az egészet, majd botmixerrel pürésítettem és csírátlanított üvegekbe zártam, dunsztoltam. A végeredmény pedig, egy isteni finom, fűszeres, pikáns, édes-csípős lekvár lett, ami tökéletesen ízesíti ezt a tortát a marcipán és a csoki mellett.

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Meggyes-kakaós piskótarolád

Ezt az egyszerűen és gyorsan elkészíthető kakaós piskótát meggyes töltelékkel azért sütöttem, mert ahogy körülnéztem az itthon megtalálható alapanyagok között, ez rajzolódott ki lelki szemeim előtt. Igazából, nem volt semmilyen más előzménye, csak arra gondoltam, hogy a hűtőben levő, pár napja felbontott meggybefőttet el kellene használnom. Emiatt jött az ötlet ehhez a desszerthez.

Meggyes-kakaós piskótarolád

Meggyes-kakaós piskótarolád

Hozzávalók a piskótához: 6 db tojás 6 evőkanál cukor 5 evőkanál simaliszt 1 evőkanál kakaópor 1 késhegynyi sütőpor

a töltelékhez: 15 dkg magozott meggy (befőtt) 3 db tojássárgája 3 evőkanál cukor 1 evőkanál simaliszt 1,5 dl meggylé (befőtt) 0,5 dl konyak 1 mokkáskanál őrölt fahéj 2 dkg vaj

a tetejére: magas kakaótartalmú étcsokoládé

Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy nagy tepsit kivajazunk és kiszórunk liszttel, vagy kibélelünk sütőpapírral. A tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehéredésig, habosra keverjük, majd kanalanként eldolgozzuk benne a sütőporral elkevert lisztet és a kakaóport. A habbá vert tojásfehérje egyharmadát jól elkeverjük a masszával, majd a maradékot is óvatosan hozzáforgatjuk, de vigyázva, hogy ne törjük össze. Miután a masszát összedolgoztuk, belesimítjuk az előkészített tepsibe és betesszük sülni. Először 5 percig 190 fokon sütjük, majd még 10 percig 180 fokon.

Meggyes-kakaós piskótarolád

Meggyes-kakaós piskótarolád

Miután a piskóta megsült, egy kevés kristálycukorral meghintett nedves konyharuhával rögtön feltekerjük és így hagyjuk langyosra hűlni. A töltelékhez a tojásokat szétválasztjuk és egy kis mártásfőző edényben habosra kevejük a cukorral és a kanál liszttel. Simára keverjük a meggylével és lassú tűzön folyamatosan kevergetve, sűrű krémmé főzzük, hozzáadjuk a konyakot és a végén beledobjuk a vajat és simára keverjük vele és egy kevés fahéjjal ízesítjük, majd levéve a tűzről hagyjuk langyosra hűlni. Míg a krém meghűl, addig a meggyszemeket ellenőrizzük át, hogy ne maradjon bennük mag vagy magdarab. A piskótát kitekerjük és elosztjuk rajta a krémet és a meggyszemeket, majd óvatosan, lazán feltekerjük, úgy, hogy a krémet ne préseljük ki belőle. A tetjére reszeljünk étcsokoládét. Tegyük egy kis időre a hűtőbe, hogy a krém megdermedjen és az ízek összeérjenek. A képeken látszik, hogy nálunk ez az utolsó mozzanat kimaradt, mert mindenki rögtön akarta kóstolni, így a hűtésre már nem jutott idő 🙂 Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Kókuszos-csokis kelt tekercs

Azon törtem a fejem, milyen sütit készítsek, mivel szinte nem telik el nap, hogy ne kérdezné meg kis családom valamelyik tagja, hogy ma mi lesz a desszert?

Igazából, miután megláttam a szekrényben a kókuszreszeléket, és mellette egy tábla csokit, már nem kellett sokáig gondolkodnom. Annyira tetszett nekik a múltkori karamellás-almás kelt csiga, hogy el is határoztam, hogy olyasmit készítek. Így sikerült ez a csokival meglocsolt, kókuszos kelt tekercs, muffin formában sütve.

Nagyon tetszett nekik, mondhatom, nem kellett kétszer kínálni őket 🙂

Kókuszos kelt tekercs

Hozzávalók a tésztához:
2 dl langyos tej, (házi)
5 dkg porcukor
35 dkg sima liszt
2 dkg friss élesztő
4 dkg vaj

a töltelékhez:
3 nagyobb evőkanál mascarpone krémsajt
3 evőkanál kókuszreszelék
3-4 evőkanál porcukor ízlés szerint
1 evőkanál rum

a tetejére:
5 dkg étcsokoládé
1 teáskanál napraforgó olaj

Elkészítés:
Egy 12 db-os muffin sütőformát ecset segítségével, vagy az ujjunkkal kiolajozunk, és kiszórunk kókuszreszelékkel.

A tésztához felfuttatjuk az élesztőt egy kevés cukros tejben, majd a többi hozzávalóval együtt, közepesen lágy tésztát gyúrunk.

Mikor a tészta összeállt, hozzádolgozzuk a langyos, olvasztott vajat és addig dagasztjuk géppel, vagy kézzel, amíg fényes, hólyagos tésztát kapunk.

Ekkor, enyhén meglisztezzük a tetejét és egy tiszta konyharuhával letakarva duplájára kelesztjük.

Kókuszos kelt tekercs

Míg a tészta pihen, addig elkészítjük a kókuszos krémtölteléket.
Egy tálba tesszük a mascarponét, hozzáadjuk a porcukrot és a kókuszreszeléket, majd hozzáadjuk a rumot és az egészet jó alaposan összekeverjük.

A tésztát miután megkelt, ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk és elosztjuk rajta a kókuszos krémet, majd feltekerjük, mint a bejglit.

12 részre vágjuk és a tekercseket behelyezzük egyenként a muffinformába.

Mielőtt betesszük sülni, hagyjuk körülbelül 15-20 percig kelni. 190 fokra előmelegített sütőben körülbelül 25-30 perc alatt készre sütjük.

Miután a tekercsek megsültek, kivesszük és hagyjuk hűlni.

A csokoládét összetördeljük, mikróban, vagy gőz fölött megolvasztjuk és simára keverjük egy teáskanál napraforgó olajjal, majd a tekercsek tetejére csorgatjuk díszítésként.

Kókuszos kelt tekercs

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Szilvás-csokis muffin

Íme, egy újabb pikk-pakk süti, ami még finom is. Ehhez a recepthez nem kell sok előkészület, pár hozzávaló, két tál és egy fakanál, vagy habverő. Egyszerűen összekeverjük a tészta masszát, hozzáadjuk az apróra vágott gyümölcsöt, belereszelünk egy kis csokit és már adagolhatjuk is a formákba, be a sütőbe és már kész is van. A muffin azért jó, mert nem kell hozzá 10 percnél  több, hogy elkészítsük, a többit pedig rábízhatjuk a sütőre.

A savanykás szilva mellé, egy kevés mézeskalács fűszerkeveréket tettem, amitől annyira finom illatokat árasztott sülés közben, hogy mindjárt ünnepi hangulat lett tőle nyár közepén 🙂  Már ezért megérte elkészíteni!

Szilvács-csokis muffin

Hozzávalók 16 db-hoz:
25 dkg liszt
1,75 dl (kis pohár) joghurt
8 dkg vaj
15 dkg magozott szilva
15 dkg cukor
3 dkg reszelt étcsokoládé
2 db tojás
1/2 csomag sütőpor
10 dkg híg baracklekvár
1 mokkáskanál vaníliakivonat
1 mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék

Elkészítés:
A szilvát megmossuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk.

Kisebb tálban elkeverjük a tojásokat a joghurttal, baracklekvárral, vaníliával, olvasztott, langyos vajjal.

Szilvács-csokis muffin

Egy másik, nagyobb tálban elkeverjük a lisztet a sütőporral, cukorral és a mézeskalács fűszerrel.

A folyékony anyagokat lazán, nagyobb mozdulatokkal hozzákeverjük a liszthez, de nem kell teljesen kikeverni, elég csak annyira, hogy ne maradjon száraz anyag benne.

Nagy lyukú reszelővel belereszeljük a csokoládét és hozzáadjuk a szilvadarabokat is, és elkeverjük, hogy mindenhová jusson.

Kiadagoljuk a tésztamasszát a papírkapszlikkal bélelt muffin sütőformába, úgy, hogy háromnegyedig töltjük a mélyedéseket.

170 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük, majd forrón meghintjük porcukorral, kivesszük a formából és rácsra téve hagyjuk hűlni.

Szilvás-csokis muffin

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Csokis-narancsos kiflik

Aki szereti a csoki-narancs párosítást, úgy, hogy ráadásként puha tészta öleli körül őket, akkor annak ezt a kiflit érdemes kipróbálnia!

Olyan puha, hogy csak úgy elolvad a szánkban, mint a jóféle fánk, amikor az első elfogyasztása után, még habzsolnánk a következőt, mert nem tudunk betelni azzal a gyönyörrel, amit az ízek és a tészta egyvelege alkot a szánkban.  Persze, ahhoz, hogy ezt elérjük, három alapvető dologra kell odafigyelnünk. Ez a három dolog: hogy a tésztát megfelelően kidolgozzuk, kellő ideig kelesszük és ne süssük túl. Ha ezeket szem előtt tartjuk, garantált a siker.

A csokit úgy is beletehetjük, hogy felolvasztjuk és elkeverjük a vajjal, majd úgy kenjük rá a tésztára. De szerintem, így reszelve, sokkal izgalmasabb 🙂

Használhatunk hozzá tejcsokoládét is, de én szeretem, ha az étcsokoládé keserű íze, keveredik az édeskés narancslekvárral. A házi narancslekvárt, én egy kevés grapefruittal tettem érdekesebbé, így erősítve ezt az édes-kesernyés ízt, persze, csak olyan szerethetően, nem túlzóan.

Csokis-narancsos kiflik

Hozzávalók 16 darabhoz:
50 dkg finomliszt (nálam fehér tönköly)
6 dkg barna nádcukor
3 db tojássárgája + 1 a kenéshez
4 dkg vaj a tésztához
2,5 dl (házi) tej
3 dkg friss élesztő
3 dkg kandírozott narancshéj vagy egy narancs reszelt héja
2 evőkanál rum
5 dkg jó minőségű csokoládé (én 74% kakaótartalmú étcsokit használtam)
2 dkg vaj a kenéshez
10 dkg narancslekvár (én házi lekvárt használtam, amibe egy kicsi grapefruit is került)
1 csipet só

Elkészítés:
A tejet meglangyosítjuk, majd a felét egy kis tálkába tesszük, elkeverünk benne egy teáskanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, majd langyos helyen felfuttatjuk.

A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a csipet sót, a maradék tejet és cukrot, a tojások sárgáját, rumot és a felfutott élesztővel együtt, lágy tésztát keverünk, először csak fakanállal, majd mikor a tészta összeállt, kézzel dolgozzuk ki. Beletesszük az apróra vágott kandírozott narancshéjat, vagy reszelt héjat és a langyos, olvasztott vajat is hozzádolgozzuk.
Mikor a tészta fényes és hólyagokat vet, a tetejét kevés liszttel megszórjuk és egy tiszta ruhával letakarva, langyos helyen, kb. 25-30 perc alatt, duplájára kelesztjük.

Mikor megkelt, lisztezett munkalapra borítjuk és egy kissé átdolgozzuk a tésztát, óvatosan, hogy ne tegyük tönkre, átgyúrjuk. Sodrófával fél centi magas, kör alakká nyújtjuk.

Csokis-narancsos kiflik

A kinyújtott tésztát megkenjük langyos, olvasztott vajjal és meghintjük reszelt csokoládéval, majd egy éles késsel, óvatosan, 16 cikkre vágjuk. Mindegyik szelet szélesebb végére teszünk egy bő teáskanál narancslekvárt és innen indulva a kör közepe felé, feltekerjük egyenként őket.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és hagyjuk 10 percig kelni. Sütés előtt lekenjük a kifliket tojássárgájával és előmelegített sütőben, 180 fokon, körülbelül 20 perc alatt, gyönyörű, aranybarnára sütjük.

Miután megsültek, rácsra téve, hagyjuk kihűlni.

Csokis-narancsos kiflik

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás