pite címkéhez tartozó bejegyzések

Sütőtökös pite

A minap vettem egy kisebb darab kanadai sütőtököt és megsütöttem, csak úgy egyszerűen, mert nagyon szeretjük. Ahogy kettévágtam és kikanalaztam a magjait, nagyon kellemes, édeskés illata volt. De aztán, ahogy megsűlt, nagyon csalódott lettem, mert egyáltalán nem volt édes, sőt mégcsak édeskésnek sem volt mondható. Miután nem ette senki, bekerült a hűtőbe, mondván majd lesz vele valami. Aztán másnap, ahogy nézegettem, mit is kezdjek vele, gondoltam készítek belőle egy nagyon egyszerű pitét.

Amikor már a lakást belengte a finom, fűszeres, édeskés pite illat, akkor már megnyugodtam, hogy nem ment kárba, hanem lett belőle egy jó kis süti. A fűszerek és a cukor csodásan feljavította, a tészta pedig tökéletes keretbe foglalta a sütőtököt. A család pedig odáig volt érte. 🙂

Sütőtökös pite

Hozzávalók a tésztához:
35 dkg finomliszt
15 dkg zsír
10 dkg porcukor
2 ek tejföl
1/2 csomag sütőpor
1 db tojássárgája + 1 a teteje lekenéséhez
1 tk vanília kivonat
1 csipet só

a töltelékhez:
55 dkg sült sütőtök(héj nélkül)
3 db tojás
15 dkg cukor
1 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt szegfűszeg
1 egész narancs reszelt héja
2 ek búzadara
1 púpozott ek liszt

Elkészítés:
Először a sütőtököt alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd kettévágva a magokat kikanalazzuk. Feldaraboljuk nagyjából egyforma darabokra. A tepsire sütőpapírt helyezünk és rápakolásszuk a darabokat, majd előmelegített sütőben kb. 200 fokon, puhára sütjük őket.

Miután megsültek kiveszük a sütőből és hagyjuk kihűlni.

A tésztához a lisztet a sütőporral egy nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a porcukrot, vaníliát, tojássárgáját, zsírt, tejfölt, sót.
Az egészet összegyúrjuk míg teljesen összeáll a tészta, de nem kell sokáig gyúrni. Frissentartó fóliába csomagolva 1/2 órára a hűtőbe tesszük pihenni.

Míg a tészta pihen, addig elkészítjük a tölteléket.

Sütőtökös pite

A kihűlt tököt egy kanál segítségével kikaparjuk a héjából egy tálba, majd hozzáadjuk a cukrot, fűszereket, reszelt narancshéjat, a búzadarát és a lisztet, majd a tojásokat egyenként, jól elkeverjük a masszában.

Miután a tészta eleget pihent, kivesszük a hűtőből és enyhén lisztezett deszkán nagyjából átgyúrjuk, majd kétfelé vágjuk úgy, hogy az egyik fele kissé nagyobb legyen, ez kerül majd alulra.

Akkorára nyújtjuk amekkora egy 27 cm-es pitesütő forma úgy, hogy a széleit is fedje. Belefektetjük és eligazítjuk a tésztát a formában.

Beleöntjük a tölteléket, majd betesszük sűlni az előmelegített sütőbe 190 fokon, 15-20 percig, míg a töltelék annyira meghúz, hogy a tetéjét is be tudjuk borítani a tésztával.

A tészta másik felét is kinyújtjuk, kiszúróval néhány mintát vágunk rá, majd óvatosan kivesszük a sütőből a pitét, a tésztát gyors, pontos mozdulattal, ráfektetjük a töltelék tetejére. A mintát pedig ráhelyezzük díszítésnek. A szélét pedig egy villával körben lenyomkodjuk.

Az egészet tojássárgájával lekenjük és villával megszurkáljuk, hogy ne púposodjon fel a tészta sülés közben. Visszatesszük a sütőbe és 190 fokon, 15-20 perc alatt készre sütjük. Az aljára betehetünk egy tepsit, hogy ne süljön meg jobban, míg a teteje elkészül. Ha van felső sütés a készülékünkön, akkor érdemes inkább azt használni.

Miután a pite megsült hagyjuk hűlni, majd szeletelve, a tetejét porcukorral megszórva kínáljuk.

 

Mákos pite

A mákos édességek nálunk nagy szeretetnek örvendenek, de nem csak süti formájában, hanem egy egyszerű mákos tészta is a kedvencek közé tartozik. Hát még ez a pite, ami telis-tele van mákkal! Párom nagy örömére, most ezt az isteni finom, omlós, krémes mákos pitét készítettem.

A pite tésztájához most főként zsírt használtam és csak nagyon kevés vajat, amit a párom rögtön észre is vett, mert azt mondta, hogy ez valahogy másabb lett, még finomabbra sikeredett, mint amiket készíteni szoktam. A tészta a zsírtól omlósabb és kevésbé morzsálódó lett, másnap pedig még porhanyósabb és finomabb volt.

Mákos pite

Hozzávalók a tésztához:
(25×35 cm-es magasabb falú tepsihez)
60 dkg finomliszt (BL 55)
20 dkg sertészsír (sült, nem a hófehér műzsír)
3 dkg vaj
17 dkg cukor
2 púpozott evőkanál tejföl
1 egész tojás + 1 tojássárgája a kenéshez
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
1 csipet só

A töltelékhez:
50 dkg mák
15 dkg cukor
1 teáskanál fahéj
3 dkg vaj
2 db tojás
2 dl tej
1 db kezeletlen héjú citrom reszelt héja
5 dkg búzadara

 

Elkészítés:
A lisztet a sütőporral egy nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot, tojást, zsírt, vajat, tejfölt, sót. Az egészet összegyúrjuk kézzel, vagy géppel, míg teljesen összeáll a tészta, de nem kell sokáig gyúrni. Frissentartó fóliába csomagolva 1/2-1 órára a hűtőbe tesszük pihenni.

Míg a tészta pihen, addig elkészítjük a mákkrémet.

A mákot a cukor kétharmadával ledaráljuk, majd a búzadarával együtt a tejben felfőzzük, ízesítjük kevés fahéjjal és reszelt citromhéjjal, majd levesszük a tűzről és elkeverjük benne a vajat és a maradék cukorral habosra kikevert két tojássárgáját, majd a tojások kemény, felvert habját óvatosan belekeverve, lazítjuk a krémet.

Mákos pite

Miután a tészta eleget pihent, kivesszük a hűtőből és enyhén lisztezett deszkán nagyjából átgyúrjuk, majd kétfelé vágjuk, és akkorára nyújtjuk, amekkora a tepsi mérete. A tepsi aljára szilikon lapot, vagy sütőpapírt teszünk, és a kinyújtott tésztát lazán feltekerve a sodrófára, ráfektetjük a tepsire. Én úgy szoktam, hogy eleve a sütőpapíron nyújtom ki a tésztát, így könnyebben tudom áthelyezni.

A tésztát megszórjuk egy marék búzadarával, majd elosztjuk rajta egyenletesen a mákkrémet.

A tészta másik felét is kinyújtjuk és ráfektetjük a mák tetejére. Egy tojássárgájával lekenjük és villával megszurkáljuk, hogy ne púposodjon fel a tészta sülés közben. Előmelegített sütőbe tesszük és 190 fokon, 25-30 perc alatt készre sütjük.
Miután megsült hagyjuk hűlni, majd kockákra vágva, a tetejét porcukorral megszórva kínáljuk.

Normand almatorta

A téli sütik egyik legfinomabb hozzávalója az alma, amiből sokféle ínycsiklandó desszertet készíthetünk. Olyat, mint például ez az egyszerű Normand almatorta.

Normand almatorta

Normand almatorta

Hozzávalók a tésztához:
25 dkg sima liszt
15 dkg hideg vaj
5 dkg porcukor
1 db tojás
1 csipet só

a töltelékhez:
3 db közepes méretű alma

a krémhez:
6 dkg cukor
2 db egész tojás + 1 db tojássárgája
2 dl tejszín 30%-os
1 db citrom leve
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál vanília kivonat
1-2 evőkanál Calvados, ha nincs, használjuk valamilyen finom gyümölcspálinkát

Elkészítés:
A tésztához a lisztet tálba szitáljuk és a kockára vágott vajat gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk vele. Hozzáadjuk a cukrot és a tojást, csipet sót. Az egészet összegyúrjuk, míg összeáll a tészta. Fóliába csomagoljuk, és a hűtőben pihentetjük kb. 20 percig.

Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítva nyolc gerezdre vágjuk és meglocsoljuk frissen facsart citromlével.

A sütőt melegítsük elő 170 fokra.

Miután a tészta eleget pihent, enyhén lisztezett deszkán, 2-3 mm vastag, kör alakká nyújtjuk, hogy a piteforma oldalát is be tudjuk vele borítani.
Óvatosan, a sodrófa segítségével beleügyeskedjük a formába és belesimítjuk, hogy ne maradjon alatta levegő és mindenhol egyformán takarja a formát.

Normand almatorta

Normand almatorta

Ha ezzel kész vagyunk, villával szurkáljuk meg és tegyük be 8-10 percre az előmelegített sütőbe. Majd vegyük ki és felületén elrendezzük az almagerezdeket.
(Én egy marék mazsolát is szórtam az almák mellé, de ez persze elhagyható).

A krémhez tálba ütjük a két tojást és a tojássárgáját, hozzáadjuk a cukrot, vaníliát, fahéjat és a tejszínt és a Calvadost. Az egészet jól elkeverjük, és az előkészített, tésztára öntjük.

Tegyük vissza a sütőbe és 45-50 perc alatt, süssük arany barnára.

Miután megsült, hagyjuk hűlni, majd szeletelve, porcukorral meghintve tálaljuk.

Normand almatorta

Normand almatorta

 

 

Szilvaságok (Szilvás finomságok)

Szilva, a nyár talán egyik legízletesebb gyümölcse. Sok-sok finomságot készíthetünk ebből a gyümölcsből. Nálam is akad egy két recept, ezeket gyűjtöttem most egybe, hátha ki szeretnétek próbálni közülük egyet-kettőt.

Szilva

A receptek a képekre és a receptek címére kattintva érhetőek el:

  Szilvás-csokis muffin

Ehhez a recepthez nem kell sok előkészület, pár hozzávaló, két tál és egy fakanál, vagy habverő. A savanykás szilva mellé, egy kevés mézeskalács fűszerkeveréket tettem, amitől annyira finom illatokat árasztott sülés közben, hogy mindjárt ünnepi hangulat lett tőle nyár közepén :)

Szilvács-csokis muffin

Fahéjas-rumos szilvás pite

Ha valami igazán gyors és egyszerű gyümölcsösre vágyunk, akkor készítsünk ilyen sütit. Egy kicsit olyan mint a “potyogtatós” piskóta, de mégsem az, de nem is az a hagyományos értelemben vett pite.

Fahéjas-rumos szilvás pite

Szilvásgombóc ízű házi rétes

Ha valaki szereti a házi rétest és a szilvás gombócot, akkor ezt is tuti szeretni fogja 🙂 Érdemes elkészíteni!

Szilvásgombóc ízű házi rétes

Habos-szilvás sütemény

Nagyon finom, egyszerűen elkészíthető szilvás süti recept. 

Habos-szilvás sütemény

Szilvás gombóc

Szilvás gombóc a gyerekkori emlékek megidézése.

Szilvás gombóc

És ha már megfőztük a szilvát lekvárnak, akkor ezeket is ki kell próbálni!

Marcipánnal töltött, szilvalekváros kiflik

 Puha és foszlós, töltött kiflik, belül marcipán töltelékkel, amit leheletnyi, házi fahéjas-szilvalekvár takar. 

Marcipánnal töltött, szilvalekváros kifli

Diós linzerkarika házi, fahéjas szilvalekvárral

Omlós linzer tészta pikáns, fahéjas szilvalekvárral.

Diós linzerkarika házi, fahéjas szilvalekvárral

Diós-szilvalekváros mini csigák

Ezek a mini csigák is ilyen gyors és finom, édes falatok. A diós-sajtos ropogós mintájára készítettem, darált dióval és isteni finom, fahéjas, házi szilvalekvárral.

Diós-szilvalekváros mini csigák

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

A nagy kedvenc újra: Túrós pite

Sok megkeresést kaptam a habos, vaníliapudingos, túrós pitével kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, az egyszerűség kedvéért ismét kiteszem, hogy mindannyian lássátok. Azért is aktuális, mivel épp most készült nálunk újra. Igaz, most házi túróból, aminek az elkészítését is leírom majd, egy következő posztban. Fogadjátok sok szeretettel ezt az elképesztően finom sütit. Azt hiszem a kép magáért beszél…

A pite tésztájának receptjét, egy kedves séf barátunktól kaptam, gondoltam, ki is próbálom. Elmondása szerint, sokkal egyszerűbb vele dolgozni, nem kell hűtőben pihentetni, és ezt a tésztát használhatjuk linzerekhez is.
A jó túrós pitéhez, nagyon fontos a túró minősége! Én a túrótöltelékhez vanília pudingot készítek és tojáshabbal lazítom az egészet, így egy nagyon kellemes, krémes-habos tölteléke lesz a süteménynek.

Nagyon jól sikerült. A tészta olyan lett, mint amilyennek lennie kell, puha és omlós, a töltelék pedig könnyű, krémes, vaníliás túró.

 

Túrós pite

 Hozzávalók a tésztához:
A tepsi mérete: 25×35 cm
50 dkg sima liszt
25 dkg vaj
25 dkg porcukor
2 db tojássárgája
1-2 evőkanál tejföl
1 csomag sütőpor

A töltelékhez:
1 kg félzsíros tehéntúró (házi túró)
3+1 db tojás
15 dkg cukor
1-2 evőkanál tejföl
2 dl tej
1 db kezeletlen citrom reszelt héja
1 teáskanál vanília kivonat
1 evőkanál étkezési keményítő
2 csapott evőkanál búzadara
1 csipet só

Elkészítés:
Mivel, a tésztát nem kell pihentetni, ezért, érdemes először a túrótöltelékkel kezdeni.
A töltelékhez először készítünk egy vanília pudingot, ehhez három tojást kettéválasztunk, a sárgáját egy közepes lábosba tesszük, hozzáadjuk a cukor háromnegyedét, a vaníliát, a keményítőt és habverővel, jó alaposan kikeverjük fehéredésig. Hozzáadjuk a tejet és folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik, majd levesszük a tűzről és hagyjuk hűlni.
A túrót, egy nagyobb tálba tesszük, belereszeljük a citrom héját, beletesszük a tejfölt, a búzadarát, és a már kihűlt vanília pudingot. Az egészet, gépi habverővel jó alaposan kikeverjük.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, elfelezzük és lisztezett munkalapon, tepsi méretűre nyújtjuk és belehelyezzük a tepsibe.
A töltelékhez, a tojások fehérjét kemény habbá verjük a maradék cukorral és egy csipet sóval.
Hozzákeverjük óvatosan a túróhoz és az egészet rásimítjuk a tésztára.
A tészta másik felét is kinyújtjuk és ráhelyezzük a töltelékre. A tetejét megkenjük egy felvert tojással és villával egyenletesen megszurkáljuk.
Előmelegített sütőben, 190 fokon 35-40 perc alatt készre sütjük.
Miután megsült, hűlni hagyjuk, majd kockára vágjuk és a tetejét megszórjuk porcukorral.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás