rizs címkéhez tartozó bejegyzések

Magyaros sertésragu

A környezetemben gyakran tapasztalom, hogy komoly fejtörést okoz a háziasszonyoknak a kérdés, hogy mit is főzzenek ebédre.
Reggelente, mi anyukák, ha van egy pár percünk, miután a gyerkőcöket betessékeltük az iskola kapuján, váltunk egymással egy-két mondatot a gyerekeinkről, a tanulásról, az aktualitásokról és általában, mielőtt elköszönnénk egymástól, valamelyikünk részéről felhangzik a kérdés: Mit főzöl ma? Ilyenkor, amelyikünknek konkrét elképzelése van, megosztja a másikkal, mi is a terve aznapra.

Én most pont egy ilyen ötletet hoztam, hogy mit is készíthetünk a hűtőben és a kamra polcán található hozzávalókból, úgy, hogy a végén, a jóllakott családunk, nem győzi dicsérni a főztünket.

 

Magyaros sertésragu

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg sertés karaj, vagy tarja, de lapockából is finom
5 dkg füstölt szalonna
10 dkg parasztkolbász (lehet csípős)
30 dkg zöldbab (fagyasztott)
1 db 0,5 literes üveg, házi lecsó
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 db babérlevél
1 mokkáskanál őrölt kömény
só, bors

Elkészítés:
A füstölt szalonnát apróra vágjuk, kisütjük a zsírját, majd rádobjuk a szeletelt hagymát, átforgatjuk, kissé hagyjuk dinsztelődni.
A húst, csíkokra vágva adjuk a hagymához, átforgatjuk, hozzáadjuk a köményt, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és így pirítjuk, amíg kifehéredik és egy kissé megpirul, majd felöntjük egy kevés vízzel és fedő alatt pároljuk, míg félig megpuhul.
Amikor a hús már félpuha, akkor hozzáadjuk a zöldbabot, a babért és a fél karikákra vágott kolbászt, majd a fokhagymát is belereszeljük, az egészet jól összeforgatjuk, és együtt főzzük, míg megpuhul a hús is, és a zöldbab is.

Utolsó lépésként beletesszük a lecsót, de ezt érdemes csak a vége felé, mert a már kész lecsó, hamar szétfőhet. Legalábbis, mi úgy szeretjük, ha a paprika még roppanós, harapható.

Az elkészült ragut párolt rizzsel tálaljuk, és nagyon jól megy hozzá a tejföl is.

Kókuszos tejberizs, mangóval

Egyszerű, friss és ízletes. A színe, mint a meleg napsütés, teljesen feldobja az ember kedvét, amire ilyenkor, ősszel szükségünk is van.

A kisfiamnak a kókuszos tejberizs nagyon ízlett, viszont a mangóval nincs kibékülve. Sajnos, nagyon kevés gyümölcsöt szeret. De talán, azért még várható, hogy változni fog az ízlése. 🙂 Legalábbis reménykedem.

Kókuszos tejberizs, mangóval

Hozzávalók 4 személyre:
1 db érett mangó
20 dkg kerek szemű rizs
10 dkg kókusz reszelék
4 dl tej (házi)
4 dl kókusztej (konzerv)
5 dkg vaj
10 dkg barna nádcukor
1 tk. vanília kivonat
1 evőkanál rum
1 csipet só

Elkészítés:
A rizst többször, hideg vízzel átöblítjük, majd annyi vízzel, amennyi ellepi, feltesszük főni. Hozzáadjuk a vajat, sót, és a cukrot. Mikor a víz már elfőtt, (magába szívta) hozzáadagoljuk a tejet, a kókusztejet, rumot és a vaníliát. Folyamatosan kevergetve puhára főzzük, majd félretesszük hűlni.

A mangót megmossuk, majd felkockázzuk, (félre teszünk a tetejére egy keveset) és botmixerrel pépesítjük.
Mikor a rizs meghűlt, poharakba rétegezzük a mangópéppel, a tetejükre teszünk a mangó kockákból és megszórjuk kókuszreszelékkel, majd behűtve tálaljuk.

Szalonnás meggyel töltött kacsacomb, rizslepénnyel

Nagyon különleges, pikáns kacsacombot készítettem. A kacsahús, amúgy is a kedvenceim közé tartozik, de általában csak simán fűszerezve, fokhagymával, rozmaringgal szoktam sütni. Most egy kissé más összeállításban készítettem. Mondanom sem kell, nagyon finomra sikeredett. Aki szereti a hús-gyümölcs párosítást, annak ajánlom, próbálja ki ezt a változatot.

Szalonnás meggyel töltött kacsacomb, rizslepénnyel

Hozzávalók 2 személyre:
2 db kacsacomb
A páchoz:
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 evőkanál sárgabaracklekvár
1 mokkáskanál, durvára darált színesbors keverék
3 ágacska friss rozmaring
1 kiskanál őrölt kömény
1 dl olaj
A töltelékhez:
10 dkg magozott meggy (fagyasztott)
5 dkg kockázott bacon
0,5 dl meggy pálinka
1 csipet őrölt szegfűszeg
só, bors ízlés szerint
A rizslepényhez:
15 dkg rizs
1 dl főzőtejszín
2 db tojás
1 evőkanál burgonyakeményítő
1 db babérlevél
só, bors ízlés szerint1 db póréhagyma
2 dkg vaj
só,bors ízlés szerint

Elkészítés:
A combokat előző nap megtisztítjuk, a bőrüket rajtuk hagyva kicsontozzuk és bepácoljuk. Ehhez jól záródó edénybe tesszük a megtisztított, gerezdekre vágott vöröshagymát, az aprított fokhagymát, a sárgabaracklekvárt, a színes borsot, az őrölt köményt, a rozmaring leveleit aprítva, és az olajjal jól összekeverjük. Az így elkészített pácot alaposan belemasszírozzuk a húsba és lefedve a hűtőben pihentetjük felhasználásig.

Másnap, egy serpenyőben a szalonnát kipirítjuk, ha túl sok a zsírja a felesleget leöntjük. Rátesszük a magozott meggyet és hozzáadjuk a pálinkát és kevés ideig sütjük, míg az alkohol elpárolog. Fűszerezzük egy kevés sóval, borssal és egy pici őrölt szegfűszeggel.
Félretesszük kissé hűlni.

A combfiléket kivesszük a pácból, mindkét oldalukat megsózzuk, bőrükkel kifelé, megtöltjük a meggyes töltelékkel, majd hústűvel, vagy zsineggel megkötözzük, hogy ne essen ki belőlük a töltelék.

Abban a serpenyőben, amiben a tölteléket készítettük, a töltött húsok minden oldalát megpirítjuk, (mivel a bőrük kívül elég zsíros, így nem szükséges zsiradékot alátenni), majd egy pici vizet aláöntve a sütőbe téve először lefedve pároljuk, majd készre sütjük. Miután megsült, tálalásig melegen tartva pihentetjük.

A rizslepényhez, enyhén sós vízben, babérral, puhára főzzük a rizst, majd lecsepegtetjük. Egy tálban a tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel, a burgonyakeményítővel és hozzáadjuk a főtt rizst. Megsózzuk, borsozzuk és jól elkeverjük. Villával, vagy botmixerrel egy kissé összetörjük a rizst, de nem kell az egészet, hagyjunk néhány egész szemet benne. A tojásfehérjét, egy csipet sóval, kemény habbá verve óvatosan beleforgatjuk. Pár percig hagyjuk pihenni, majd serpenyőben, pici olajon, lassú tűzön, hogy ne égjenek meg, tenyérnyi lepénykéket sütünk, mindkét felüket szép pirosra.

Egy másik serpenyőben 2 dkg vajon a vastagabb, karikára vágott póréhagymát megpároljuk pici sóval, fehérborssal.

Tálaláskor, a töltött combot éles késsel felszeleteljük, tányérra tesszük, mellé a rizslepényre halmozott, vajban párolt, póréhagymával kínáljuk.

Csirkés rizsfelfújt, medvehagymás-korianderes zöldborsó krémmel

Ez az étel tökéletes újrahasznosításra is. Ha marad egy kis sült húsunk, főtt rizsünk, már bele is vághatunk. Nagyon egyszerű és mutatós ételt készíthetünk rövid idő alatt. Használhatunk hozzá csirke, vagy pulykahúst, akár kolbászt, vagy bacont is tehetünk bele. És persze a zöldségek is szabadon választhatók. Ízvilágában tegyük különlegessé, bátran használjuk friss zöldf űszereket hozzá. Persze ne csak maradékból készítsük el!

Csirkés rizsfelfújt, medvehagymás-korianderes zöldborsó krémmel

Hozzávalók 4 személyre:
2 db csirkecomb lebőrözve, kicsontozva
15 dkg főtt rizs
2 db tojás
5 dkg érlelt, házi sonka
5 dkg gomba
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2,5 dl főzőtejszín
3 ágacska kakukkfű
1 evőkanál aprított petrezselyemzöld
3 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj

bors
A zöldborsó krémhez:
30 dkg zöldborsó (fagyasztott)
7-8 levél medve hagyma (fagyasztott)
1 evőkanál aprított friss koriander zöld, vagy szárított
2 dkg vaj
1 dl főzőtejszín
víz

Csirkés rizsfelfújt, medvehagymás-korianderes zöldborsó krémmel

Elkészítés:
Enyhén sós vízben, egy babérlevéllel puhára főzzük a rizst.
A csirkecombokat lebőrözzük, kicsontozzuk és apró kockára vágjuk. Serpenyőben, vaj és olívaolaj keverékére dobjuk a felszeletelt hagymát és fokhagymát, megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott csirkehúst. Sózzuk, borsozzuk és addig pirítjuk, amíg a hús megpirul, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott sonkát és a felszeletelt gombát, a kakukkfű leveleit és együtt pirítjuk tovább, majd meghintjük aprított petrezselyemzölddel. Közben a tejszínhez hozzákeverünk 2 tojássárgáját és hozzáadjuk a raguhoz, majd hozzáadjuk az előzőleg megfőzött rizst. Lehúzzuk a tűzről és óvatosan beleforgatjuk a kemény habbá felvert tojásfehérjét.
Kivajazunk egy tűzálló tálat, kiszórjuk zsemlemorzsával és beleöntjük a masszát. Előmelegített sütőben 190 fokon 30 percig készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
Amíg sül, elkészítjük a zöldborsó krémet.
A zöldborsót egy magasabb falú edényben annyi vízzel, amennyi ellepi, puhára főzzük. Sóval ízesítjük, hozzáadjuk az aprított medvehagymát és koriandert. Botmixerrel pépesítjük és hozzáadunk 1 dl főzőtejszínt és 2 dkg vajat, amivel készre forraljuk.
Miután megsült a felfújt a zöldborsó krémmel tálaljuk.

Halfilé sörtésztában, újhagymás pirított gombával

Nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető ebéd, vagy  vacsora lehet ez a halas fogás, amit az újhagymával pirított gomba tesz, még ínycsiklandóbbá.

 

Halfilé sörtésztában, újhagymás pirított gombával

Hozzávalók 4 személyre:
4 szelet fehér húsú halfilé
50 dkg gomba (erdei gombával finomabb)
1 nagy csokor újhagyma
5 dkg vaj
olaj, a hal sütéséhez
1 dl barna sör
1 tojás
liszt
2 gerezd fokhagyma
só, fehér bors

Elkészítés:
A halszeleteket szárazra töröljük, kisebb darabokra vágva, reszelt fokhagymával megkenjük, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint..

A sörtésztához a tojásból a sörből és lisztből, palacsinta tésztánál valamivel sűrűbb masszát készítünk. Belemártjuk a halszeleteket és forró olajban megsütjük, majd papírtörlőre szedjük.

Az újhagymát és a gombát megtisztítjuk, felszeleteljük és vajon megpirítjuk, sóval, fehér borssal ízesítjük. Tálaláskor a pirított gombát a rizsre halmozzuk.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás