június 2018 havi bejegyzések

Epres-vaníliás rácsos

Ha már ilyen tökéletesre sikerült az eperlekvár, amit a Panasonic SD-ZB2512 automata kenyérsütő gépével főztem, nem hagyhattam ki ezt a süteményt, ami olyan egyszerű, hogy az elkészítésénél csak a recept leírása lehet hosszabb. Az eperlekvár mellé, tettem egy kis házi vanília pudingot, amivel elképesztően finom lett a süti. Annyira ízlett a családnak, hogy utána még kétszer kértek ismétlést belőle. 🙂

Vendégváró sütiként is süthetjük, de akkor érdemesebb apróbbakat készíteni. Ha kisebbeket szeretnénk sütni, akkor kevesebb sütési idő is elég. Természetesen ízlésünk szerint variálhatjuk a tölteléket is.

Epres-vaníliás rácsos

Hozzávalók 10 db-hoz:
1 csomag friss vajas-leveles tészta (270 g)
6-8 dkg sűrűbb eperlekvár
2 tojássárgája + 1 egész tojás a lekenéshez
5 dkg cukor
1 púpozott evőkanál kukorica keményítő
1 tk vanília kivonat
1,5 dl tej
porcukor

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 190 fokra.

A töltelékhez készítünk egy vanília pudingot, amihez a tojássárgákat habosra keverjük fehéredésig a cukorral, keményítővel és a vaníliával, majd a tejet fokozatosan adagolva simára keverjük és felfőzzük. Ha úgy könnyebb, készítsük gőz fölött. Ne ijedjünk meg ha hirtelen összerántja a hő az egészet, vegyük le a tűzről és habverővel addig keverjük míg simává, egyneművé nem válik.
Én úgy szoktam kihűteni, hogy gyorsan tudjak vele tovább dolgozni, hogy beleállítom egy nagyobb tálba, amit félig töltök hideg vízzel és jó néhányszor átkeverem habverővel.

A tésztát enyhén lisztezett munkafelületre terítjük, én ilyenkor egy kicsit szoktam rajta nyújtani a sodrófával.

Középen, hosszában ketté, majd 5 egyenlő részre vágjuk, így kapunk 10 téglalapot.
A téglalapok egyik felére 4db kb 1,5-2cm-es vágást ejtünk.

Mindegyik lapra egy-egy kiskanálnyi vaníliapudingot, mellé pedig eperlekvárt helyezünk. A lapok széleit lekenjük egy felvert tojással, ezzel ragasztjuk őket egymáshoz és, hogy a töltelék ne másszon ki sülés közben, egy villával nyomkodjuk le a tészta széleit.

Epres-vaníliás rácsos

Miután a tésztalapokat megtöltöttük és lezártuk, helyezzük őket egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kenjük le a tetejüket tojással és szórjuk meg őket porcukorral. Ettől nagyon vékony, finom karamellizált cukorréteg sül a süteményekre, amitől még finomabbak lesznek. De ez csak akkor működik, ha olyan a sütőnk, hogy felülről rá tudunk grillezni.

Tegyük be sülni az előmelegített sütőbe és 15-20 perc alatt süssük szép aranybarnára.

Én elektromos sütőben, 190 fokon alsó-felső sütéssel kb. 15 percig sütöm.

Epres-vaníliás rácsos

Lekvárfőzés a Panasonic SD-ZB2512 automata kenyérsütő gépével

A jó idő beköszöntével alig várom, hogy megjelenjen végre a piacon a friss hazai eper, a tavasz első gyümölcse. Szerencsére idén volt is kínálat belőle bőven, éppen ezért, alaposan kihasználtam az eperszezont, sok-sok finomságot készítettem ebből az ízletes gyümölcsből, amiket sorban meg is fogok mutatni. Az eperlekvár is ezek közé a finomságok közé tartozott, amit most kivételesen nemcsak a hagyományos módon fazékban, hanem egy kisebb adag a Panasonic SD-ZB2512 kenyérsütő gépében készült.

Az előző posztban írtam arról, hogy milyen jó lett a Panasonic kenyérsütő géppel sütött kenyér, így a mostani posztban megmutatom, hogyan sikerült vele a lekvárfőzés.

Mivel ezzel a géppel, megannyi más program mellett, lekvárt és kompótot is tudunk főzni, így gondoltam, épp kapóra jön ez a funkció, hogy erről az oldaláról is megismerjem ezt a szuper masinát.

Panasonic SD-ZB2512 automata kenyérsütő gép és a vele készített eperlekvár

A géphez tartozó könyvben magyarul sajnos elenyésző információt olvashatunk a gép működéséről, recepteket pedig csakis angol, német, holland, francia, olasz, és spanyol nyelven találhatunk. A bővebb magyar leírásért és receptekért látogassunk el a Panasonic honlapjára és onnan letölthetjük a kívánt útmutatót.

A lekvár készítéséhez a receptleírásban szereplő mennyiségeket használtam, azaz 600g epret és 400g cukrot és 13g zselésítőt.

A megmosott és kicsumázott epret nem törtem össze, csak kissé összedaraboltam, mert szerettem volna, ha a lekvárban nagyobb eperdarabok maradnak.

A leírás szerint, először beletettem az üstbe a darabolt eper felét, majd rá a cukor felét, utána ismét az eper, majd újra a cukor következett, illetve a lekvárzselésítő.

Használhatunk befőzőcukrot is, abba már már eleve bele van keverve a zselésítő anyag.

Kiválasztottam a 32-es menüt és a “Timer”-en beállítottam 1:40 percet. A gép elindult és én magára hagytam. Közben elmosogattam az üvegeket és forrásban lévő vízbe mártva, néhány percig csírátlanítottam.

 

A kenyérsütő gép szinte hang nélkül dolgozott, csodás eperillat lengte be a konyhát, már alig vártam, hogy elkészüljön a lekvár.

A gép hangjelzéssel jelzett, miután letelt az idő és elkészült a lekvárfőzéssel. Az üstöt kiemelve könnyen az előkészített üvegekbe szedtem a kész lekvárt celofánnal és fémtetővel zártam le őket és 5 percre fejre állítottam, majd mehettek a dunsztba. Nekem a végére 2*350 ml-es kis üveg lekvár lett ebből a mennyiségből.

Összegzés:

A kenyérsütőgép lekvárkészítő programja szuper dolog, remekül működik, tökéletes lekvárt készít.

Előny, hogy nem kell ott állni mellette és kavargatni, hogy le ne égjen, külön jó pont, hogy kíméletesen kevergeti úgy, hogy közben a gyümölcsöt nem zúzza péppé. A megadott programidő tökéletes a lekvár állag eléréséhez. Tehát nagy segítség lehetne a nyári befőzések idején, ha nagyobb mennyiséget lehetne készíteni vele egyszerre. Viszont, így inkább maradok a fazekas megoldásnál, mert ha esetleg 8-10 kg gyümölcsöt szeretnék befőzni, biztosan eltartana egy darabig 🙂 

De ha kicsi a háztartás és csak egy-egy kiló gyümölcsöt szeretnének befőzni ott hasznos lehet, vagy például akkor is, ha a hűtőben rakosgatunk ide-oda egy kevés gyümölcsöt és nem akarjuk, hogy tönkremenjen és egy hirtelen ötlettől vezérelve lekvárt szeretnénk belőle. Esetleg azt is el tudom képzelni, hogy szeretnénk valakit megajándékozni egy személyre szabott, saját készítésű lekvárkülönlegességgel, vagy csak szeretünk kísérletezgetni az ízekkel, vagy sütünk a géppel egy finom kalácsot és utána készítünk a kalács mellé egy kis fűszeres lekvárt is. Ilyen esetekben nagyon jó szolgálatot tehet ez a gép.

Előnyök:

Tényleg tud lekvárt főzni! Egyszerű a használata. Nagyon tetszik, hogy kíméletesen kevergeti a lekvárt és megmaradnak benne nagyobb gyümölcsdarabok.                                                                          Diamond-fluoro bevonatának köszönhetően nagyon könnyű tisztítani.

Hátrányok:

Kevésnek tartom az egyszerre elkészíthető lekvár mennyiséget.                                                          A gép ára kissé borsos, 60 ezer forint körüli, ami persze valahol érthető ilyen tudásnál és minőségnél.    Nagyon hiányzik hozzá a magyar nyelvű részletesebb leírás és receptek.

Használhatóság: 5/5
Anyaghasználat: 5/5
Összeszerelés:   5/5
Megjelenés:       5/5
Ár/érték:           5/3

 

#experiencefresh #lumixculinary #panasonic

Kenyérsütés a Panasonic SD-ZB2512 automata kenyérsütő gépével

Néha elgondolkodom azon, ha a nagyimék idejében lettek volna ilyen szuper konyhai kisgépek, mint amilyenekkel ma dolgozhat egy háziasszony, mennyivel több idejük maradt volna a pihenésre, a gyerekekre, unokákra, vagy bármilyen más elfoglaltságra a többórányi konyhai sütés-főzés helyett. Emlékszem, amikor a mama piskótát sütött, a papa mindig segített neki, ő verte fel a tojásfehérjét, míg a mama a sárgájával és a cukorral dolgozott, így pont időben elkészült mindkét része a tésztának és már mehetett is a sütőbe. Igaz, ennek is megvolt a maga szépsége, mert ilyenkor a mama és papa jól elbeszélgettek a munka közben és viccelődtek egymással. Szerettem ezeket a pillanatokat olyan jó volt őket így látni és hallgatni.

Én személy szerint nagyon boldog vagyok, hogy az azóta eltelt évtizedek alatt, ilyen rohamosan fejlődött a technika. A mai modern konyha már szinte elképzelhetetlen kisgépek nélkül. Minden háztartásban megtalálhatóak a gépi habverők, turmixok, párolók, gyümölcsprések, robotgépek, sőt már az otthoni kenyérsütést is megoldhatjuk néhány perces előkészülettel és egy szuper kenyérsütő géppel. Az elmúlt hetekben lehetőséget kaptam, arra, hogy a Panasonic két konyhai kisgépét is tesztelhettem. Az egyik az MK-F800 robotgépe volt, erről is írok majd, de most először a kenyérsütő gépét szeretném bemutatni.

Panasonic SD-ZB2512 automata kenyérsütő gép

Most ez utóbbiról osztom meg a tapasztalataimat. Tehát a tesztalanyom a Panasonic SD-ZB2512 automata kenyérsütő gépe. Megjelenésében is a felső kategóriát képviseli, a robusztus termetével és nagyon elegáns fekete/inox külsejével igazán megnyerő. Igényes, jól összeszerelt, jó minőségű anyagokat használtak, látszik, hogy nagy hangsúlyt fektet a cég a minőségre.

A dobozból kivéve igencsak meglepődtem, mivel nem számítottam ekkora monstrumra. A súlyánál fogva eléggé stabil gép. A géphez tartozik egy tapadásmentes Diamond-fluoro bevonatú sütőedény, egy dagasztólapát (rozskenyérhez) és egy másik dagasztólapát (búzakenyérhez) 2 kovász mérőpohár (550 ml) fedővel, egy kétoldalú mérőkanál (15 ml/5 ml) és egy kovász kanál (0,1 g)

A gép paraméterei: magasság x szélesség x mélység (cm): Kb.  38,2 x 25,6 x 38,9 cm, Súlya: Kb. 7,6 kg.

A gép jellemezője a teljesen automatikus sütési folyamat. A gépet 13 órás digitális időzítővel látták el. Hőérzékelője által képes arra, hogy a kenyérsütő programok minden lépését a környezet és az alapanyagok hőmérsékletétől függően állítja be. Az egyes programok teljes sütési ideje ugyanakkor független a hőmérsékleti viszonyoktól.

Egyedülálló élesztő adagolója a legoptimálisabb pillanatban adja hozzá a készülő tésztához az élesztőt. Elkerülve ezzel azt, hogy esetleg zsiradékkal vagy sóval közvetlenül érintkezve késleltesse vagy esetleg gátolja az élesztő működését.

Mazsola és magadagoló,  élesztő adagoló

A mazsola és magadagolóval az aprított magvakat, aszalt gyümölcsöket, gabonákat elosztva adja hozzá az egyenletes eloszlás érdekében.

17 féle sütési program, melyek közül három új: rusztikus kézműves kenyér, rusztikus öregtészta, rusztikus szódakenyér, de ezek mellett megtalálható az alap, tönköly, rozs, gluténmentes, teljeskiőrlésű, francia, olasz, és a zsúrkenyér. De süthetünk kalácsot, dagaszthatunk vele pizzatésztát és különféle kelt tésztákat és használhatjuk a gyümölcskenyér esetében csak sütésre is. Ha ez még nem lenne elég, akkor akár, lekvárt és kompótot is főzhetünk benne. A menüjében 33 program közül választhatunk.

Emellett három kenyérméret (M, L, XL) és három héjbarnaság (világos, közepes, sötét) közül választhatjuk ki a nekünk leginkább tetszőt.

És most jöjjön a lényeg. Én egy normál, fehér kenyeret sütöttem, amihez a rövid programot választottam, M-es, azaz a legkisebb méretet, sötét héjjal.

Az itt leírt recept alapján bekészítettem a hozzávalókat, kiválasztottam a 2-es gyors menüt, beállítottam a kívánt méretet, színt és elindítottam a gépet. Két óra elteltével, már jelzett is a gép, hogy elkészült a kenyér.

Összegzés:

Számomra hatalmas meglepetés ez a kenyérsütő gép, mert eddig ahány kenyérsütőnk volt, egyikkel sem tudtam igazán jó kenyeret készíteni. Leginkább csak a tészta elkészítéséhez, dagasztáshoz és kelesztéshez használtam és magát a kenyeret pedig a sütőben sütöttem meg.

Ehhez képest ez a gép csodát tesz az alapanyagokkal, tényleg jó kenyeret süt. A gép használata egyszerű, igaz, ha lenne hozzá magyar nyelvű, bővebb leírás és receptes füzet, az lenne a legjobb. A gép működés közben nagyon halk, szinte alig hallható, egyedül az élesztő adagolásakor hallhatók hangos kattanások.

A kenyér könnyen kicsusszant a sütőedényből, a dagasztókar nem sült bele. Nagyon egyszerű a tisztítása, nem marad benne sütés után tésztamaradék. A kenyér teljes egészében egységesen laza szerkezetű, egyenletesen megsült. A héj a tetején egy kissé puhább lett, viszont az oldala és az alja nagyon kellemesen ropogós. Szépen szeletelhető, nem morzsálódik. Az elkészülés után, nem nyitottam fel a tetejét egy darabig, de ennek ellenére nem párásodott be, amitől megnedvesedett volna a kenyér héja, mint az előző kenyérsütők esetében.

Előnyök:

Tényleg tud jó kenyeret sütni! Nagyon tetszik, hogy kovász és öregtészta készítésre is programozható, és külön megemlíteném a magadagolót és élesztő adagolót a tetején, amit nagyon praktikusnak tartok.

Hátrányok:

Az ára kissé borsos, 60 ezer forint körüli, ami persze valahol érthető ilyen tudásnál.                      Hangos kattanással adagolja az élesztőt.                                                                                Nagyon hiányzik hozzá a magyar nyelvű részletesebb leírás és receptek

Használhatóság: 5/5
Anyaghasználat: 5/5
Összeszerelés:   5/5
Megjelenés:       5/5
Ár/érték:           5/3

 

#experiencefresh #lumixculinary #panasonic

Egérkirály bemutató

Tudom, tudom… ez egy gasztronómiával foglalkozó oldal, de van egy dolog, amiről be kell számolnom, mert annyira boldog és büszke vagyok, hogy ezt meg kell osztanom másokkal is. 🙂

Felejthetetlen színházi élményben lehetett részük mindazoknak, akik május 30-án eljöttek a Vigyázó Sándor Művelődési Házba és megnézték a gyerekek előadását, az Egérkirályt.

Ati, mint Egérkirály

Mint már azt korábban itt is írtam, zenés színdarab bemutatójára készültek a fiam iskolájának (Bp. 17. kerület Zrínyi Miklós Általános Iskola) dráma szakkörös növendékei, köztük Ati, az én kis büszkeségem, aki a darab címadó szerepét, az Egérkirályt játszotta.

Elég rögös volt az út, míg idáig eljutottak, de megérte, mert az egész éves munkájuk gyümölcse beérett végre. A teltházas bemutató előadás hatalmas siker és fantasztikus élmény volt. A gyerekek elképesztően jól játszottak! Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy igazi profi előadás volt, úgy ahogy kell, professzionális fény és hangtechnikával, díszlettel, sminkkel és jelmezekkel.

Öröm volt nézni a gyerekeket, fantasztikus hangulatot varázsoltak a színházterembe. A dalok gyönyörűek voltak, az előadás pedig minden percében izgalmas és egyben aranyos volt. A szólisták olyan elképesztő hanggal vannak megáldva, hogy isten bizony, picit irigykedve hallgattam Őket. De ezt nemcsak én gondoltam így, hanem a nézőközönség is, minden egyes dalukat kitörő tapssal és ovációval jutalmazták.

A darab többi szereplője az összes kis egér, denevér és baba is, fenomenális volt. Az összes szereplőről csak szuperlatívuszokban tudok írni. Mindenkit meg kell, hogy dicsérjek, mert csodásak voltak mindannyian. Annyira összeszedetten és fegyelmezetten csinálták végig a 2 x 45 perces előadást, többszöri átöltözéssel és átsminkeléssel, hogy még a profik is megirigyelhették volna.

A szereplők: Kiss Dorina, Horváth Kitti, Bakos Attila, Hegedős Rita, Szili Őrs, Pálosi Nikoletta, Kiss Boglár, Morvai Bettina, Gáspár Lili, Gillich Fanni, Florovics Letícia, Lukács Eszter, Fercsik Bertalan, Kiss Lilien, Alberti Sára, Dósa Beáta, Géczy-Szabó Dávid, Magyar Angelika, Alberti Dávid, Vincze Krisztina, Kántor Balázs, Fiedler Roxána

Ati a darab végén fáradtan de boldogan csak annyit tudott mondani, hogy Anya, az a taps elképesztő volt! 🙂 Szerintem, még mindig nem tudta feldolgozni, mert még most is emlegeti, pedig már több mint egy hét telt el az előadás óta. 🙂

Az előadás alatt, az előttünk lévő sorban ült egy 6-7 éves forma kisfiú, aki az előadás alatt először azt mondogatta, hogy Ő is Egérkirály akar lenni, aztán azt kérdezgette az anyukájától, hogy ki az Egérkirály? Mondanom sem kell milyen hatalmas öröm volt nekünk, szülőknek ezt hallani!

Köszönöm az élményt!

Köszönet a darab írójának és rendezőjének Göncz-Tóth Szilvia énektanár és drámapedagógusnak, aki a dráma szakkörös gyerkőcökből igazi, profi színészgárdát faragott!  Köszönet a fantasztikus táncokért Farkas Kata koreográfusnak és a különleges díszletért Palócz Krisztián tanár úrnak és a Művészkéknek. De köszönetet érdemel mindenki, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a nagyszerű előadás létrejöhessen.

Egérkirály színlap

Szeretném, ha a kis társulatunkra rátalálnának olyan segítőkész cégek vagy magánszemélyek, akiknek fontos a kerületünk kulturális életének színesítése, fontosak a gyerekek, akik szívvel-lélekkel játszanak és mindent beleadnak azért, hogy kihozzák magukból a maximumot és támogatásukkal segítenének abban, hogy még több ilyen remek produkció születhessen.

A képek a darab főpróbáján készültek.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás