Joghurtos meggyleves ánizzsal

Joghurtos meggyleves ánizzsal
Nagyon szeretjük a gyümölcsleveseket, mint például ezt a joghurtos meggylevest ánizzsal, ezért nyáron rendszeresen telepakolom a fagyasztóládát mindenféle gyümölccsel, hogy amikor már nincs friss, akkor is tudjak finomságokat készíteni belőlük.

Ehhez a meggyleveshez is a fagyasztóból került a hozzávaló. Nagyon finom, kellemesen savanykás a meggy és joghurt párosa, amihez nagyon jól illik az ánizs fűszeres aromája. Jól behűtve fogyasszuk, úgy az igazi.

Joghurtos meggyleves ánizzsal
Joghurtos meggyleves ánizzsal

Hozzávalók 4 személyre:
80 dkg meggy vagy két üveg meggybefőtt
4 evőkanál cukor / ha befőttből készítjük, akkor kevesebb is elég
2 dl natúr joghurt
1 kezeletlen citrom héja és leve
1 púpozott evőkanál simaliszt vagy kukoricakeményítő
1,5 teáskanál ánizs
1 db egész fahéj
5-6 szem szegfűszeg
1 csipet só

Elkészítés:

A meggyet (én magozott, fagyasztottat használtam) megmossuk, kimagozzuk és feltesszük főni kétszer annyi vízben, mint amennyi a meggy. Ízesítsük cukorral, sóval, a citrom levével és a fűszerekkel.

A citrom héját nagyobb darabokban, (csak a sárga részét) vékonyan vágjuk le és úgy tegyük a leveshez.

A fűszereket érdemes teatojásban, vagy egy tiszta gézdarabba kötve beletenni, mert így egyben kiemelhetjük a levesből.

Ha meggybefőttet használunk a levével együtt használjuk, akkor kevesebb cukrot tegyünk bele, mert a befőtt már eleve édes.

Miután a leves felforrt, a joghurtban keverjük el csomómentesre a lisztet, keverjünk hozzá a levesből két merőkanálnyit, így kiegyenlítjük a hőt, majd habarjuk be vele a levest.

Várjuk meg míg újra felforr, hagyjuk egy-két percig, kóstoljuk meg, ha túl savanyú, adjunk még hozzá kevés cukrot.
Lekapcsoljuk, vegyük ki a fűszereket, és az edényt hidegvízbe állítva, hűtsük ki.

Ha a lisztet nem tudjuk csomómentesre keverni a joghurttal, akkor átszűrve adjuk hozzá a leveshez.

 

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]
Shares