Nagyon szeretjük a mákos finomságokat és a nudlit is, így nem kétséges ennek a forró mézes vajban pirított, mákos nudlinak a sorsa.
Azt nem állíthatom, hogy egy pikk-pakk elkészíthető étel, de aki rutinos az ilyen tésztafélék elkészítésében annak nem tart sokáig. Viszont, rendkívül egyszerű és olcsó finomság, amivel megörvendeztethetjük a családot.

Hozzávalók a tésztához:
80 dkg főtt, áttört burgonya
35 dkg rétesliszt
2 dkg fagyos zsír
só
a tetejére:
3 evőkanál méz
3 dkg vaj
10 dkg darált mák
3 dkg cukor
Elkészítés:
A burgonyát sós vízben, héjával együtt megfőzzük, majd miután megfőtt, még melegen meghámozzuk és krumplinyomóval összetörjük. Hagyjuk, hogy langyosra hűljön.

Miután meghűlt, hozzáadjuk a lisztet és a fagyos zsírt és egy nagyobb csipet sót, majd az egészet rugalmas tésztává gyúrjuk.
Enyhén lisztezett munkalapon vékonyabb rudakká sodorjuk, majd centis darabokká vágjuk, mindegyik kis darabot a két tenyerünk között megsodrunk, így kis nudlikat kapunk.
Egy nagyobb fazékban vizet forralunk egy kevés sóval és a megsodort nudlikat (én két adagban főztem ki és pirítottam mézes vajban) beledobjuk és addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére.

Ekkor szűrőkanállal kihalásszuk őket és egy nagyobb serpenyőben, forró mézes vajban megforgatjuk, megpirítjuk kissé. Tálba téve meghintjük darált, cukros mákkal.
Tálaláskor, kínálhatunk mellé vanília sodót.
Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’