Ezt a gyorsan elkészíthető, babos finom ételt, drága párom alkotta pár napja. Az egész történet azzal kezdődött, hogy bevásárlás közben, a gyerek kiszúrta a polcon a paradicsomos babkonzervet és annyira megtetszett neki, hogy közölte, ő bizony, ilyet szeretne enni. Nem is igazán értettük, hogy ez az ötlet honnan jött hirtelen, de a párom már meg is ígérte neki, hogyha hazaérünk elkészíti neki.
Aztán, amint hazaértünk, olyan gyorsan megfőzte a párom, hogy én csak lestem. Jóformán még el sem pakolásztam a vásárolt árut, és már készen is volt. Atinak, pedig annyira ízlett az étel, hogy azóta többször is mondta, hogy apa csináljon megint.

Hozzávalók 1-2 személyre:
1 db paradicsomos fehér babkonzerv (netto 410 g)
10 dkg kockázott bacon
1 kis fej vöröshagyma
1 duci gerezd fokhagyma
10 dkg száraztészta (Soós 8 tojásos, sodort csiga)
só, bors, chili pehely
Elkészítés:
Ebből a mennyiségből egy nagyobb adag lesz, de két kisebb étkű ember jóllakik vele.
A bacont teflon serpenyőben a tésztával együtt pirítjuk.
Mikor a bacon és tészta is kellően megpirult, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, fokhagymát és megfonnyasztjuk. Majd hozzáadjuk a babkonzervet, sózzuk, borsozzuk, meghintjük kevés chili pehellyel és mikor a tészta megfő, lekapcsoljuk és már tálaljuk is.
Friss ropogós kenyérrel az igazi.