Pavlova torta Baileys-el és eperrel. Nagyon nagy kedvencünk ez a desszert, de bevallom, nem mindig sikerül, mert amennyire könnyűnek tűnik az elkészítése, olyan sok buktatót rejt, amit csak akkor tapasztalunk meg, amikor a végeredmény nem olyan lesz, mint amilyenre számítunk. Nekem sokáig a sütéssel gyűlt meg a bajom, mert szinte sosem sikerült elérnem a tökéletes, kívül roppanós, belül puha állagot.

Szerintem úgy szép ez a torta, ha nem sül barnára, hanem éppen csak színt kap, de inkább fehérnek tűnik, mint sárgás/barnás árnyalatúnak. Amíg gáz sütőnk volt, addig szinte az összes próbálkozásom kudarcba fulladt, kivéve a kicsiket, azokkal valahogy elboldogult a sütő.

Pavlova torta Baileys-el bolondítva
Pavlova torta

De a torta méretűeknél nem igazán tudtam puha, ragacsos külsőnél tovább jutni akármennyi ideig sütöttem, vagy nevezzük inkább szárításnak, amit művelt vele a gázsütő. Amióta a gázsütőt lecseréltük egy elektromos sütőre, azóta voltak már sikerélményeim és bizakodó vagyok a jövőt tekintve, mert itt már megmutatkozik az elektromos sütő tudása. Sokkal jobban sikerülnek, sőt, most már mondhatom, hogy szinte tökéletesre is sikeredett egy-kettő. Persze, nem csak a sütőn múlik, hanem a tojás felverése is nagyon fontos. Ha túl verjük az a baj, ha nem verjük fel eléggé, akkor meg az a baj. El kell találni azt a pillanatot, amikor jó. Én úgy vettem észre, hogy akkor a legjobb, amikor selyem fénye van a habnak és ha kiemelem belőle a habverő fejet, akkor szép csúcsot hagy maga után.

Ez az epres változat egy kis Baileys-el tuningolva, már szinte tökéletes lett, de a család legnagyobb örömére szorgalmasan gyakorolgatom, hogy minél jobban sikerüljön 😉

Mivel ez a desszert intenzíven alkoholos, csak felnőttek fogyaszthatják, gyermekeknek ne adjunk belőle! Nekik készítsünk alkoholmentes változatot!

Pavlova torta Baileys-el és eperrel
Pavlova torta Baileys-el bolondítva

Hozzávalók:
15 dkg tojásfehérje
20 dkg porcukor
1 púpozott evőkanál kukorica keményítő
1 teáskanál fehérborecet

az epervelőhöz:
10 dkg eper
3 dkg cukor
1 csapott teáskanál zselatin

25 dkg eper
5 dkg cukor
300 ml 30%-os tejszín
100 ml Baileys Irish Cream
1 cs habfixáló

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 150 fokra és egy sütőlemezt béleljünk ki sütőpapírral.

2. Az epret megmossuk és megtisztítjuk a zöld részektől.

3. Először a tojásfehérjét kezdjük el felverni egy robotgéppel lágy habbá és apránként adjuk hozzá a porcukrot, majd a keményítőt és a borecetet. Addig verjük, míg selymesen fényes lesz és ha kiemeljük belőle a habverőt szép csúcsot hagy maga után. Ne verjük túl a tojásfehérjét, ne legyen száraz.

4. A kész habot halmozzuk az előkészített sütőlemezre és egy szilikon spatulával simítsuk kör alakká a közepén alakítsunk ki egy kis mélyedést a tejszínhabnak.

5. Toljuk az előmelegített sütőbe és süssük/szárítsuk 45 percig légkeverés nélkül, majd vegyük le a hőfokot 120 fokra és még 10-15 percig hagyjuk száradni. Majd kapcsoljuk le a sütőt, nyissuk ki résnyire és hagyjuk benne kihűlni a tortát. Ilyenkor egy kicsit összeesik, de ez normális.

6. Amíg a tortánk sül, addig készítsük el az epervelőt. Ehhez 15 dkg tisztított epret villával darabosra törjük. Egy edénybe téve a cukorral felfőzzük, majd egy csapott teáskanál zselatint egy evőkanál langyos vízben feloldunk és az eperhez keverve felforraljuk, majd hideg vízbe állítva gyakran kevergetve lehűtjük.

7. Miután a torta kihűlt, óvatosan válasszuk le róla a sütőpapírt és csúsztassuk egy tortatálra. Akkor jó, ha kívül roppanós, belül pedig lágy.

8. A jól lehűtött tejszínt félig verjük fel a cukorral és a habfixálóval, majd apránként a Baileys-t is keverjük hozzá.

9. A torta összeállításakor simítsuk a kész tortára a tejszínhabot, tegyük rá az epervelő felét, majd miután ráhalmoztuk a negyedelt epret, locsoljuk rá a maradék epervelőt és díszítsük friss menta levelekkel.

Pavlova torta Baileys-el és eperrel
Pavlova torta Baileys-el és eperrel

 

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]
Shares