Sajtos-sonkakrémmel töltött rúd

Ezek a finom, szépséges sajtos-sonkakrémmel töltött rudak, hagyományos kenyértésztából készültek. Abból a tésztából, amiből általában, az egyszerű házi kenyeret készítem. A töltelék egészen megváltoztatta ezt a tésztát. Sokkal puhább, foszlósabb lett. Ez a töltelék pedig, egy sajtos-sonkakrém lett, kevés mustárral és tejföllel bolondítva.

Nagyon guszták lettek végül, egyedül az zavart a kinézetében, hogy a tetején lévő bevágások kissé szétnyíltak, így a töltelék láthatóvá vált. De ezen kívül, ezen az apró esztétikai problémán kívül, mondhatom, hogy szuperek lettek.

Tökéletes megoldás lehet reggelire vagy a gyereknek becsomagolni tízóraira, akár uzsonnára. Nagy előnye ugyanis, hogy hosszabb állás után is, azaz másnap is, nagyon puha, élvezhető a tésztája.

 

Sajtos-sonkakrémmel töltött rúd
Sajtos-sonkakrémmel töltött rúd

 Hozzávalók a tésztához: 
50 dkg kenyérliszt BL80
1 csomag száraz élesztő, vagy 2,5 dkg friss
3 dl langyos víz
0,5 dl olaj
1,5 teáskanál só
1 teáskanál cukor

a töltelékhez:
15 dkg sonka
1 kis fej hagyma
6 dkg edami sajt
2 evőkanál tejföl
2 teáskanál mustár
só, bors

a tetejére:
1 db tojás
magok, ízlés szerint
én szezámot, köményt és lenmagot használtam

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból, közepesen kemény tésztát dagasztunk, jól kidolgozzuk, majd tiszta ruhával letakarva, langyos helyen, körülbelül 30 perc alatt a duplájára kelesztjük.

Én a tésztához a hozzávalókat a kenyérsütőgép üstjébe tettem, először az olajat, majd a langyos vizet, a sót és cukrot, majd a lisztet és a végén pedig az élesztőt.
A gépet dagasztásra állítottam, majd miután a program jól összedolgozta a tésztát, hagytam azt a duplájára kelni.

Míg a tészta megkel, addig elkészítjük a sajtos-sonkakrémet. Ehhez a sonkát és a sajtot apróra vágjuk és késes aprítóban összedaráljuk a szintén apróra vágott hagymával, tejföllel és a mustárral. Miután ezzel megvagyunk, kóstolás után, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Sajtos-sonka krémmel töltött, puha kiflik
Sajtos-sonka krémmel töltött, puha kiflik

Miután a tészta megkelt, lisztezett munkalapon, ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, majd kilenc egyenlő négyzetre vágjuk. Elosztjuk rajtuk a sonkakrémet, mindet megkenjük úgy, hogy a szélüket szabadon hagyjuk, majd két szélüket fél centire behajtva, feltekerjük őket, az aljukat a hajtásnál lezárjuk, összenyomkodjuk és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk.

Közben előmelegítjük a sütőt 200 fokra. Az aljába tegyünk egy edényben vizet, hogy bepárásodjon a sütő, ettől szépen megnőnek sülés közben.

Letakarva hagyjuk újra kelni és mielőtt betesszük őket sülni, a tetejüket egy felvert tojással lekenjük és megszórjuk a magvakkal. Én bevagdostam a tetejüket, de mivel eléggé szétrepedtek így ezt nem ajánlom.

Behelyezzük az előmelegített sütőbe és 190 fokon 20-25 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Miután megsültek, rácsra téve hagyjuk őket kihűlni.

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]
Shares