A sütőtökös pite története: A minap vettem egy kisebb darab kanadai sütőtököt és megsütöttem, csak úgy egyszerűen, mert nagyon szeretjük. Ahogy kettévágtam és kikanalaztam a magjait nagyon kellemes, édeskés illata volt. De aztán, ahogy megsűlt nagyon csalódott lettem, mert egyáltalán nem volt édes, sőt mégcsak édeskésnek sem volt mondható.

Miután nem ette senki bekerült a hűtőbe, mondván majd lesz vele valami. Aztán másnap, ahogy nézegettem, mit is kezdjek vele, gondoltam készítek belőle egy nagyon egyszerű pitét.

Amikor már a lakást belengte a finom, fűszeres, édeskés pite illat, akkor már megnyugodtam, hogy nem ment kárba, hanem lett belőle egy jó kis süti. A fűszerek és a cukor csodásan feljavította, a tészta pedig tökéletes keretbe foglalta a sütőtököt. A család pedig odáig volt érte. 🙂

Sütőtökös pite
Sütőtökös pite

Hozzávalók a tésztához:
35 dkg finomliszt
15 dkg zsír
10 dkg porcukor
2 ek tejföl
1/2 csomag sütőpor
1 db tojássárgája + 1 a teteje lekenéséhez
1 tk vanília kivonat
csipet só

a töltelékhez:
55 dkg sült sütőtök(héj nélkül)
3 db tojás
15 dkg cukor
1 tk őrölt fahéj
1 tk őrölt szegfűszeg
egész narancs reszelt héja
2 ek búzadara
1 púpozott ek liszt

Elkészítés:

Először a sütőtököt alaposan megmossuk, szárazra töröljük, majd kettévágva a magokat kikanalazzuk. Feldaraboljuk nagyjából egyforma darabokra. A tepsire sütőpapírt helyezünk és rápakolásszuk a darabokat, majd előmelegített sütőben kb. 200 fokon, puhára sütjük őket.

Miután megsültek kiveszük a sütőből és hagyjuk kihűlni.

A tésztához a lisztet a sütőporral egy nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a porcukrot, vaníliát, tojássárgáját, zsírt, tejfölt, sót.
Az egészet összegyúrjuk míg teljesen összeáll a tészta, de nem kell sokáig gyúrni. Frissentartó fóliába csomagolva 1/2 órára a hűtőbe tesszük pihenni.

Míg a tészta pihen, addig elkészítjük a tölteléket.

Sütőtökös pite
Sütőtökös pite

A kihűlt tököt egy kanál segítségével kikaparjuk a héjából egy tálba, majd hozzáadjuk a cukrot, fűszereket, reszelt narancshéjat, a búzadarát és a lisztet, majd a tojásokat egyenként, jól elkeverjük a masszában.

Miután a tészta eleget pihent, kivesszük a hűtőből és enyhén lisztezett deszkán nagyjából átgyúrjuk, majd kétfelé vágjuk úgy, hogy az egyik fele kissé nagyobb legyen, ez kerül majd alulra.

Akkorára nyújtjuk amekkora egy 27 cm-es pitesütő forma úgy, hogy a széleit is fedje. Belefektetjük és eligazítjuk a tésztát a formában.

Beleöntjük a tölteléket, majd betesszük sűlni az előmelegített sütőbe 190 fokon, 15-20 percig, míg a töltelék annyira meghúz, hogy a tetéjét is be tudjuk borítani a tésztával.

A tészta másik felét is kinyújtjuk, kiszúróval néhány mintát vágunk rá, majd óvatosan kivesszük a sütőből a pitét, a tésztát gyors, pontos mozdulattal, ráfektetjük a töltelék tetejére. A mintát pedig ráhelyezzük díszítésnek. A szélét pedig egy villával körben lenyomkodjuk.

Az egészet tojássárgájával lekenjük és villával megszurkáljuk, hogy ne púposodjon fel a tészta sülés közben. Visszatesszük a sütőbe és 190 fokon, 15-20 perc alatt készre sütjük. Az aljára betehetünk egy tepsit, hogy ne süljön meg jobban, míg a teteje elkészül. Ha van felső sütés a készülékünkön, akkor érdemes inkább azt használni.

Miután a pite megsült hagyjuk hűlni, majd szeletelve, a tetejét porcukorral megszórva kínáljuk.

 

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]
Shares