Lencsefőzelék füstölt csülökkel

A lencse nem csak újévkor finom, hanem egész évben. A népi babona alapja lehet, a lencse fogyasztása és a szépség összefüggésében az, hogy a lencse a kutatások szerint igen gazdag antioxidáns vegyületekben, melyek a szabad gyökök megkötése révén fontos szerepet töltenek be a betegségmegelőzésben. A lencsében olyan szabad gyökfogó anyagokat sikerült kimutatni, mint a C- és E-vitamin, glutation, valamint számos fenolos jellegű vegyület. Ezek alapján lehet abban valami, hogy a lencse szépít, hiszen az arc ráncosságának egyik oka a szabad gyökök károsító hatásában is keresendő. Emellett immunrendszer erősítő hatása is ismert, ami ilyenkor ősszel, pont jól jön ugyebár a vírusok támadása ellen.
Nem utolsó sorban a cukorbetegeknek is ajánlott, mert a lencséből készült ételek kedvező hatással vannak a cukorbetegekre, mivel a lencsében levő keményítőből lényegesen kevesebb szőlőcukor szívódik fel, mint pl. a búzakeményítőből. Ezáltal a vércukoremelő képessége is lényegesen kisebb. Ennek ellenére mégsem nehezen emészthető. Ezen előnyös tulajdonságai alapján a táplálkozástudomány úgy véli, hogy a hüvelyesek és ezen belül a lencse napi fogyasztása rendkívüli módon segíti a betegségek megelőzését.
Szerintem, nagyon jó ízű és változatos ételeket készíthetünk belőle. Mi nagyon szeretjük levesnek, krémnek, salátának, köretnek, vagy főzeléknek. Nekem elhagyhatatlan hozzá a füstölt hús, ami nagyszerűen harmonizál a lencse ízével. Szerencsére Ati a kisfiam is nagyon szereti. 🙂

Lencsefőzelék füstölt csülökkel

     Hozzávalók 2 személyre:
25 dkg lencse
15 dkg füstölt csülök
5 dkg füstölt szalonna
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3 evőkanál tejföl
1 evőkanál liszt
1-2 db babérlevél
só, bors

Elkészítés:
A lencsét megmosva, átválogatva hideg vízben áztatjuk legalább 4 órát.
A füstölt szalonnát apróra vágva kisütjük a zsírját, hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, és az aprított fokhagymát, átforgatjuk, kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott füstölt csülköt, felöntjük annyi vízzel amennyi ellepi, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babért és így főzzük amíg a hús megpuhul. Ekkor hozzáadjuk a leszűrt lencsét, annyi vizet adunk hozzá, hogy épp ellepje és így főzzük, míg a lencse is megpuhul. Mikor megfőtt, egy kis tálkában csomómentesre keverjük a lisztet a tejföllel, hozzámerünk a lencséről egy kevés levet, hogy kiegyenlítsük a hőt és ezzel a  keverékkel behabarjuk a lencsefőzeléket.
Friss pogácsával, vagy kenyérrel tálalhatjuk.

Info: innen

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’




Címkézve:,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás