Egyszerű sajtos csiga + farsangi élménybeszámoló

Ezeket a nagyon puha, foszlós, isteni finom, sajtos csigákat szintén a jól bevált, egyszerű házi kenyértésztából készítettem. Annyira tetszik a családnak, hogy három napja ezeket sütöm kenyér helyett.

A vajtól nagyon puha, a sajt pedig finom ízt ad, a sima tésztának, mint ahogyan azt a sajtos-sonkakrémmel töltött rúdnál is írtam, hogy megváltoztatta a töltelék a tésztát.

A reggeli tea, vagy kávé mellé, tízóraira, uzsonnára is kiváló választás lehet. Ha szélesebb csigákat készítünk, ugyan úgy, mint a zsemlét kettévágva, szendvicset is készíthetünk belőle. Mivel most ez a kedvenc, ezért ezeket csomagolom Atinak tízóraira. Szerintem, egy próbát mindenképp megér!

Egyszerű sajtos csigák
Egyszerű sajtos csigák

Hozzávalók 12-15 db-hoz:
50 dkg liszt
3 dl víz
1 csomag száraz élesztő/vagy 2,5 dkg friss
0,5 dl olaj
1 teáskanál cukor
1,5 teáskanál só

a sajtos töltelékhez:
4 dkg olvasztott vaj
15-20 dkg sajt, lehet többféle is, akkor még ízletesebb

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból, közepesen kemény tésztát dagasztunk, jól kidolgozzuk, majd tiszta ruhával letakarva, langyos helyen, körülbelül 30 perc alatt a duplájára kelesztjük.

Én a tésztához a hozzávalókat a kenyérsütőgép üstjébe tettem, először az olajat, majd a langyos vizet, a sót és cukrot, majd a lisztet és a végén pedig az élesztőt.
A gépet dagasztásra állítottam, majd miután a program jól összedolgozta a tésztát, hagytam azt a duplájára kelni.
Amíg a tészta kel addig a sajtot kis lyukú reszelőn lereszeljük, a vajat pedig megolvasztjuk.

Miután a tészta megkelt, gyengéden átgyúrjuk és ujjnyi vastagságú téglalapra nyújtjuk.
A tetejét megkenjük az olvasztott, langyos vajjal, majd rászórjuk a sajt háromnegyedét és eloszlatjuk rajta.

Egyszerű sajtos csigák
Egyszerű sajtos csigák

Elkezdjük feltekerni, közben a vajjal minden tekerésnél megkenjük a tésztának azt a sávját, amit a sajtos felületre hajtunk. Miután az egészet feltekertük, pár mozdulattal, megsodorjuk, de csak finoman.

A rudat egy éles késsel, 12-15 szeletre vágjuk, ízlés szerint, majd sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket kevés távolságot hagyva közöttük. A tetejüket is megkenegetjük még a maradék olvasztott vajjal és a maradék reszelt sajtot is elosztjuk rajtuk.

Néhány percig hagyjuk még kelni, mielőtt betennénk sülni, majd az előmelegített, párásított sütőben, 190 fokon, körülbelül 15-20 perc alatt szép, aranybarnára sütjük őket.
Nálam általában, nagyon sül az alja, ezért rendszeresen beteszek egy tepsit alulra, amibe 4-5 dl vizet öntök mikor bekapcsolom a sütőt. Így megoldom a párásítást is, és így a tészta alja sem ég meg.

Egyszerű sajtos csigák
Egyszerű sajtos csigák
Most pedig, jöjjön egy kis beszámoló a farsangi bálról:

Mint, azt a napokban említettem, ezerrel készültünk a sulis farsangi bálra, ami a héten, pénteken, le is zajlott. Ati nagyon jól érezte magát, és annyira jól sikerült a jelmez, amit készítettünk, hogy még nyert is vele 🙂

Amúgy, busónak öltözött, az álarcot ketten készítettük, ő tépkedte hozzá a papírt én pedig ragasztottam, formáztam, majd festettem olyanra, amilyenre kérte. A busóálarcot innen, az anyuci.hu oldalról, merítve az ötletet, készítettem. Nagyon könnyen sikerült elkészíteni a leírás alapján. Innen is, szeretném megköszönni.

Az “igazi” busó alakításhoz a ráhangolódást pedig a Kárpátia – Busó rege című dala segítette, ami egyszerűen zseniális!
Egyszerű sajtos csigák
Házi készítésű busóálarc

A kabátomat adtam rá kifordítva, ez volt a busó bunda, de szegénynek annyira melege volt benne és olyan zavarban volt, hogy miután felvonult a zsűri előtt, a kereplőt nem is használta. Aztán gyorsan le is vettem róla, hogy egy kicsit fellélegezzen. A lábára pedig egy régi bőrkabát levágott, kifordított ujjaiból készítettem, spárgával bocskort. A derekára egy övet tettem, amire két kis kolompot fűztem. A kezébe kereplőt kapott.

Amikor bemondták, hogy nyert, akkor gyorsan visszaöltöztettem, hogy ki tudjon állni újra a színpadra.

Egyszerű sajtos csigák
A boldog nyertes busó 🙂

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Share and Enjoy !

Shares

Ajánlott cikkek

1 hozzászólás

  1. Éva Lencsésné

    egyszerü sajtos csiga recept

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

[instagram-feed]
Shares