Mézes-datolyás kalácskák

Ezek a kis kalácsok cukor helyett, mézzel, tej helyett, joghurttal készülnek és a datolyát amit beletettem, előtte portóiban áztattam. Miközben sültek, csak úgy illatozott a konyha, már alig vártam, hogy elkészüljenek, mert annyira kíváncsi voltam a végeredményre. Szerencsére nagyon jók lettek, a kalács ízén, sülés után is érezni lehetett a portói édes aromáját. Még Atinak is ízlett, pedig róla tudni kell, hogy ha csak meglátja a mazsolát, vagy az annak látszó darabokat a sütikben, már kijelenti, hogy ő bizony nem eszik belőle. Most is, többször kellett kérlelnem, hogy legalább kóstolja meg. De megérte, mert végül elismerte, hogy ízlik neki 🙂

Mézes-datolyás kalácskák

Hozzávalók 8 db-hoz: 
40 dkg fehér tönkölyliszt
3 db tojássárgája + 1 a kenéshez, a tetejére
250 ml natúr joghurt
5 dkg méz (nálam akác)
5 dkg datolya
0,5 dl portói
4,5 dkg olvasztott, langyos vaj
1 csomag szárított élesztő
1 csipet só

Elkészítés:
Legelőször a datolyát kimagozzuk, majd kisebb darabokra vágjuk és egy tálkában felöntjük fél deci portóival és hagyjuk pihenni.
A tésztához a lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgákat, a joghurtot és a mézet, és egy csipetnyi sót, majd hozzáadjuk a szárított élesztőt is, és jól összedolgozzuk. Mikor a tészta már összeállt, hozzádolgozzuk a langyos, olvasztott vajat és fényes, hólyagos tésztát gyúrunk.
Hagyjuk pár percig pihenni letakarva, egy tiszta konyharuhával.
Majd munkalapon a kezünkkel kissé kilapítjuk és a datolyát, (ami időközben magába szívta a portóit), elosztjuk rajta, majd összehajtjuk és belegyúrjuk a tésztába. Ha nagyon ragad, lisztezzük kissé.

Mézes-datolyás kalácskák – foszlós, puha belsővel.

Mikor jól kidolgoztuk a tésztát, letakarva hagyjuk kelni 20 percig, majd átgyúrjuk, de már csak finoman.
Elosztjuk a tésztát 16 részre, előbb félbe vágjuk, majd a feleket is felezzük és így tovább. A darabokat egyenként rudakká sodorjuk és kettesével, a két rúd egyik végét összenyomva, három tekeréssel összefonjuk, majd a másik végén is összenyomjuk a tésztát.
A fonatokat sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, konyharuhával letakarva 20-25 percig, langyos helyen kelesztjük.
Közben a sütőt előmelegítjük 190 fokra.
Miután megkeltek a kalácskák, a tetejüket lekenjük tojássárgájával és betesszük sülni az előmelegített sütőbe. Közepes lángon, 25-30 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Amint megsültek, rácsra téve hagyjuk őket kihűlni.




Címkézve:, , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás