Torták kategória bejegyzései

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Pár hete készítettem néhány üveg gyömbér lekvárt egy kevés citrommal, ami annyira ízlik, hogy azóta nem bírom megállni, hogy ne csempésszem bele egy-két sütibe 🙂 Ez a csokitorta is kapott belőle és hogy tetézzem, még egy kis marcipánnal is megfejeltem a gyömbér-csoki párost.

Ez a torta nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, nem igényel semmilyen különleges eljárást. Olyan igazi, keverem-kavarom és láss csodát már kész is van! 🙂

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Hozzávalók 27 cm-es tortaformához:
10 dkg étcsokoládé (legalább 50% kakaótartalmú)
5 dkg vaj
13 dkg liszt
4 db tojás
10 dkg cukor
5 dkg marcipán massza
3 evőkanál gyömbérlekvár
10 g sütőpor
1 csipet só

a tálaláshoz:
tejszínhab
gyömbér lekvár
mentalevél

Elkészítés:
Először egy 27 cm-es formát kivajazunk és kiszórjuk liszttel.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A vajat a csokoládéval gőz fölött (vagy mikróban) felolvasztjuk és egynemű masszává keverjük a cukorral és a sóval együtt.
Alaposan, habverővel egyenként eldolgozzuk benne a tojásokat.

Hozzákeverjük a masszához a gyömbér lekvárt és a sütőporral elkevert lisztet, végül pedig, beleforgatjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt marcipánt.

Majd a masszát belesimítjuk az előre előkészített formába és az előmelegített sütőben 180 fokon, 18-20 perc alatt megsütjük.

Miután kihűlt, tálaljuk egy kevés gyömbérlekvárral és tejszínhabbal.

 

Gyömbér lekvár

Gyömbér lekvár

A gyömbér lekvárhoz:

70 dkg gyömbért meghámozva és apróra vágva feltettem főni 40 dkg cukorral és két, egész kezeletlen héjú citrommal, amit szintén kisebb darabokra vágtam. Lassan összefőztem az egészet, majd botmixerrel pürésítettem és csírátlanított üvegekbe zártam, dunsztoltam. A végeredmény pedig, egy isteni finom, fűszeres, pikáns, édes-csípős lekvár lett, ami tökéletesen ízesíti ezt a tortát a marcipán és a csoki mellett.

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Gyömbéres-marcipános csokitorta

Normand almatorta

A téli sütik egyik legfinomabb hozzávalója az alma, amiből sokféle ínycsiklandó desszertet készíthetünk. Olyat, mint például ez az egyszerű Normand almatorta.

Normand almatorta

Normand almatorta

Hozzávalók a tésztához:
25 dkg sima liszt
15 dkg hideg vaj
5 dkg porcukor
1 db tojás
1 csipet só

a töltelékhez:
3 db közepes méretű alma

a krémhez:
6 dkg cukor
2 db egész tojás + 1 db tojássárgája
2 dl tejszín 30%-os
1 db citrom leve
1 teáskanál őrölt fahéj
1 teáskanál vanília kivonat
1-2 evőkanál Calvados, ha nincs, használjuk valamilyen finom gyümölcspálinkát

Elkészítés:
A tésztához a lisztet tálba szitáljuk és a kockára vágott vajat gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk vele. Hozzáadjuk a cukrot és a tojást, csipet sót. Az egészet összegyúrjuk, míg összeáll a tészta. Fóliába csomagoljuk, és a hűtőben pihentetjük kb. 20 percig.

Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítva nyolc gerezdre vágjuk és meglocsoljuk frissen facsart citromlével.

A sütőt melegítsük elő 170 fokra.

Miután a tészta eleget pihent, enyhén lisztezett deszkán, 2-3 mm vastag, kör alakká nyújtjuk, hogy a piteforma oldalát is be tudjuk vele borítani.
Óvatosan, a sodrófa segítségével beleügyeskedjük a formába és belesimítjuk, hogy ne maradjon alatta levegő és mindenhol egyformán takarja a formát.

Normand almatorta

Normand almatorta

Ha ezzel kész vagyunk, villával szurkáljuk meg és tegyük be 8-10 percre az előmelegített sütőbe. Majd vegyük ki és felületén elrendezzük az almagerezdeket.
(Én egy marék mazsolát is szórtam az almák mellé, de ez persze elhagyható).

A krémhez tálba ütjük a két tojást és a tojássárgáját, hozzáadjuk a cukrot, vaníliát, fahéjat és a tejszínt és a Calvadost. Az egészet jól elkeverjük, és az előkészített, tésztára öntjük.

Tegyük vissza a sütőbe és 45-50 perc alatt, süssük arany barnára.

Miután megsült, hagyjuk hűlni, majd szeletelve, porcukorral meghintve tálaljuk.

Normand almatorta

Normand almatorta

 

 

Citromos kukoricadara torta

Ezt az egyszerű kukoricadara tortát pikk-pakk összedobhatjuk, nem kell hozzá túl sok idő, a többit rábízhatjuk a sütőre. Ilyenkor, ebben a hideg időben, egy tartalmas leves után, jólesik ez a tápláló, finom desszert. Fogyaszthatjuk joghurttal, mézzel, lekvárral vagy akár friss gyümölcsökkel is.

Citromos kukoricadara torta

Citromos kukoricadara torta

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:
15 dkg kukoricadara
6-7 dl tej
3 db tojás
5 dkg vaj
10 dkg cukor
1 db kezeletlen citrom reszelt héja és leve
1 teáskanál vanília kivonat

Elkészítés:
A kukoricadarát tapadásmentes edényben a vajon kissé megpirítjuk, így intenzívebb ízt kapunk, majd felöntjük a tejjel és a cukor felével és a vaníliával, citrom héjával és levével együtt folyamatosan kevergetve megfőzzük, majd félretesszük, hogy hűljön.

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukat a cukor másik felével habosra keverjük és hozzáadjuk a kukorica masszához.

A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verve, szintén hozzákeverjük, óvatosan, hogy ne törjön össze, a darás masszához, majd az egészet belesimítjuk egy olajjal vékonyan kikent, kapcsos tortaformába. Előmelegített sütőben, 190 fokon 25-30 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

Tálaljuk friss gyümölccsel, mézzel, joghurttal, vagy tejszínhabbal.

Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel

Még egy körtés recept következik 🙂 Mivel, örökké jár az agyam, hogy milyen finomságot kellene készítenem, így nem csoda, hogy a körtés recepteket is bővítem egy-egy újdonsággal. Ezt a tortát még ősszel sikerült megalkotnom, volt itthon pár darab kisebb, de annál ízletesebb körtém és szerettem volna belőlük valami nagyon finomat készíteni. Így ebben a mézzel és rozmaringgal fűszerezett körtekrémben végezték, amit egy brownie jellegű, csokoládés tésztára ültettem. Azért is mutatom most, mert szerintem az ünnepi asztalon is megállja a helyét.

Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel

Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel

Hozzávalók:
a tésztához:
10 dkg sima liszt
13 dkg cukor
10 dkg étcsokoládé
8 dkg vaj
3 db tojás
1/2 csomag sütőpor
1 evőkanál rum
1 csipet só

a krémhez:
4 db közepes méretű, érett körte
25 dkg mascarpone krémsajt
3 dkg liszt, vagy kukoricakeményítő
5 dkg cukor
3 dkg méz
3 db tojássárgája
1 dl tej
2 ág friss rozmaring
1 kiskanál vaníliakivonat
1/2 citrom leve
1 csomag lapzselatin

a tetejére díszítéshez:
1 db szép érett körte
3 dkg étcsokoládé
citromlé

Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel

Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel

Elkészítés:
Egy 27 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk és liszttel kiszórunk. A sütőt előmelegítjük.

A torta tésztájához a tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a cukorral, a vaníliával és a liszttel habosra keverjük.
A csokoládét gőz fölött a vajjal felolvasztjuk, kihűtjük.
A tésztához hozzákeverjük vajas csokoládét, a sütőporral elkevert lisztet és a rummal ízesítjük.

A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük és lazán, óvatosan hozzákeverjük a masszához.

A masszát kivajazott formába öntjük és az előmelegített sütőben, 190 fokon, 30-35 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

Miután a tészta megsült, a formában hagyjuk kihűlni.

A krémhez meghámozzuk a körtéket, kicsumázzuk és apró kockákra vágjuk, majd botmixerrel pépesítjük. Hozzákeverjük a citrom levét.

A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral, vaníliával és a liszttel, majd simára keverjük a tejjel. Beletesszük a leöblített rozmaringot és a körtepépet és sűrű krémmé főzzük.
A zselatin lapokat hozzákeverjük a még meleg krémhez.

A mascarpone krémhez hozzáadjuk a mézet és habverővel habosra keverjük, majd miután már a körtés krém kihűlt, hozzákeverjük a mascarponét.

Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel

Csokoládétorta mézes-rozmaringos körtekrémmel

A kihűlt tészta egyenetlen tetejét, egyenesre vágjuk, visszatesszük a kapcsos forma oldalát és ráöntjük a langyosra hűlt krémet.
A kész tortát egy éjszakán át hagyjuk a hűtőben dermedni.

Másnap a díszítéshez egy lapos tálcára terítsünk alufóliát, olvasszuk fel a csokoládét, tegyük egy zacskóba, húzzuk le az egyik sarkába, majd kössük csomóra a zacskót, közvetlenül a csokis sarok fölött. Egy ollóval vágjunk le a sarkát és óvatos mozdulatokkal rajzoljunk a fóliára tetszés szerinti mintát. Én egyszerű virágokat készítettem.

A tálcát a csokidíszekkel tegyük a hűtőbe, míg megdermednek, majd utána egyszerűen leválaszthatóak a fóliáról.

A körtét vékony szeletekre vágva elrendezzük a torta tetején, a csokidíszekkel együtt.

Ez a recept megjelent a Küldd el a recepted! novemberi számában.

Tejszínes-szederkrémes torta

A kertünk végében levő, hatalmas szederbokor szerencsére idén gazdag terméssel ajándékozott meg minket. A friss gyümölcsnél nincs is jobb, de most ahhoz is maradt bőven, hogy egy finom süti készüljön belőle. Ez az egyszerű kakaós-vajas tésztára álmodott, tejszínnel dúsított szedres süti mindenkinek ízlett, mivel nagyon könnyű és nem túl édes. A tésztáján érződik kissé a rum, ami a jó minőségű kakaóporral nagyszerű egységet alkot és nagyon kellemes alapja a tejszínes szederkrémnek, amit a citrom tesz kissé pikánssá.

Tejszínes-szederkrémes torta

Tejszínes-szederkrémes torta

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:
a kakaós tésztához:
8 dkg simaliszt
2 dkg 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaópor
6 dkg cukor
2 db tojás
5 dkg vaj
5 dkg natúr joghurt
1 teáskanál vanília kivonat
1 evőkanál rum
1 kiskanál sütőpor
1 csipet só

a krémhez:
30 dkg friss szeder + pár szem a díszítéshez
5-6 dkg cukor
3 dl 30%-os habtejszín
1,5 dl tej
2 evőkanál simaliszt
2 dkg vaj
1 kisebb citrom leve
néhány friss mentalevél

Elkészítés:

A tésztához a lisztet összekeverjük a kakaóval, sütőporral és egy csipet sóval. A vajat habosra keverjük a cukorral, a vaníliával és a rummal, majd a tojásokat egyenként hozzádolgozzuk.

A tojásos masszához hozzákeverjük a lisztes keveréket, majd az egészet belesímítjuk az előzőleg kivajazott, lisztezett tortaformába.

Előmelegített sütőben, 190 fokon 20 perc alatt készre sütjük, majd tűpróbával ellenőrizzük. Ha már nem ragad rá tészta, akkor készen van.

Miután a tészta megsült, a formában hagyjuk kihűlni.

A krémhez a szedret megmossuk, lecsepegtetjük majd villával összetörjük és átnyomkodjuk egy szűrőn. Hozzáadjuk a cukrot és a citrom kifacsart levét. Ha nem elég édes, adhatunk még hozzá egy kevés cukrot.

Tejszínes-szederkrémes torta

Tejszínes-szederkrémes torta

A hideg tejben csomómentesre keverjük a lisztet, tűzre tesszük, folyamatos kevergetés mellett hozzáadjuk a szederlevet és sűrű krémmé főzzük. A végén hozzákeverjük a vajat, majd az egészet kihűtjük. Hűlés közben kevergessük néha egy habverővel, hogy szép sima legyen.

A tejszínt egy evőkanál cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan, több részletben a kihűlt krémhez keverjük.

Ha biztosra akarunk menni, keverhetünk egy teáskanál zselatint a krémhez, hogy jobban megdermedjen. De szerintem anélkül is működik, ha nem törjük össze a tejszínhabot, amikor hozzáadjuk a krémhez és tényleg hagyjuk egy éjszakát a hűtőben dermedni.

A kész krémet rásimítjuk a formában lévő tészta tetejére és egy éjszakára betesszük a hűtőbe, másnap szederszemekkel és friss mentalevelekkel díszítve tálaljuk.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás