Lángos egyszerűen

Gyerekkoromban, édesanyámmal a szombat délelőtti piaci bevásárlások alkalmával, a zöldségek és húsfélék mellett, lángos is került a szatyrunkba, amit, ha nagyon éhes voltam, rögtön neki is álltam elpusztítani. Aztán, mire megettem, fel is fordult a gyomrom tőle, mert annyira olajos volt, hogy simán csavarni lehetett volna belőle. A fokhagymás kencének az edénykéje és maga az ecset is, szerintem mióta a lángosos megnyitott, azóta nem volt elmosogatva, persze a sószóróval együtt. Emlékszem, alig értem fel a pultot, lábujjhegyre állva nyúltam a sószóróért, aminek a bádog tetején lévő lyukak, már alig-alig látszottak a rájuk ragadt sótól. De ezek ellenére imádtam a piaci lángost. Ki nem hagytam volna semmi pénzért.

Igaz, már jó ideje nem eszem piaci lángost, inkább én készítem itthon, a család nagy örömére.

Sajtos-tejfölös lángos

Hozzávalók kb.5-6 darabhoz:
45 dkg simaliszt
10 dkg főtt burgonya
1 dkg élesztő
2-2,5 dl langyos víz
1 teáskanál só
1 csipetnyi cukor
olaj, a sütéshez

fokhagymás kence:
2-3 gerezd reszelt fokhagyma
1 evőkanál víz
a tetejére:
tejföl
sajt

Elkészítés:
A burgonyát, héjában, sós vízben megfőzőm, miután megfőtt, még melegen meghámozom, összetöröm és hagyom egy kicsit hűlni. Miután langyosra hűlt, hozzászitálom a lisztet és a sót, majd jól elkeverem. A vízből egy keveset kis tálkába öntök ehhez egy csipet cukrot adok, belemorzsolom az élesztőt és feloldom benne. A liszt közepébe mélyedést csinálok és ebbe öntöm az élesztős vizet, majd minden oldalról betakarom liszttel és pár percig langyos helyen hagyom pihenni. Miután az élesztő kissé felfutott, elkezdem a tésztát bedagasztani a maradék vízzel. A vizet azért írom így, hogy 2-2,5 dl, mert a liszt és a burgonya minőségétől is függ mennyi folyadékot vesz fel a tészta. Közepesen kemény tésztává gyúrom.

Lángos

Mikor már kellően kidolgoztam, lisztezett deszkára teszem, a tetejére kevés lisztet szitálok és a tállal lefedve 40-45 percig kelesztem. Miután megkelt, olajos kézzel, maréknyi darabokat vágok, vagy szakítok belőle és minden irányba, körbe-körbe húzva, nem túl vékony kerekre formázom. Majd egy magasabb falú serpenyőben, bő olajban mindkét felüket aranybarnára sütöm. Papírtörlőn leitatom a felesleges olajat. A tetejüket megkenem fokhagymás vízzel, megsózom. Tejföllel, reszelt sajttal is szoktuk fogyasztani, de én leginkább a sima sós, fokhagymás változatot kedvelem.




Címkézve:, , , , ,

6 thoughts on “Lángos egyszerűen

  1. Anonymous 2011-05-28 23:12 Reply

    Ezer meg ezer éve nem ettem lángos, most szívesen elfogadnék egy tejfölös-fokhagymás-sajtosat,vagy kettőt!!AnazarKonyhatündér

  2. veruss 2011-05-29 00:37 Reply

    Évekkel ezelőtt a párom kérdezte, hogy én nem tudnék lángost sütni itthon? Mivel nem sok önbizalmam volt a sütögetés terén, vonakodva bár de azt feleltem, hogy de biztosan tudnék. Aztán ennyiben maradtunk, nem vettem a bátorságot, hogy megpróbáljam. Aztán egyszer csak “megértem” a feladatra és azt gondoltam miért ne? Megpróbáltam. Mondanom sem kell, azóta rendszeresen kell sütögetnem, mert imádják:)

  3. Mrita 2011-05-29 13:54 Reply

    A sajtos-tejfölös lángos a kedvencem, nagyon guszta lett. Bár megebédeltem, de egyet biztosan meg tudnék enni, olyan ínycsiklandozó…..

  4. veruss 2011-05-29 15:43 Reply

    Örülök, hogy tetszik:)

  5. Bianka 2011-05-30 13:38 Reply

    Imádom a lángost

  6. Anonymous 2012-03-07 20:14 Reply

    Tuti recept, kipróbáltam :),és holnap újra kipróbálom :p

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás