Gyermekkorom két állandó kedvencét vegyítve, kissé megbolondítva, készítettem elés ez lett belőle: részeges almakarikák bundában, vaníliás, habos grízpudinggal.
Szerintem, nincs olyan ember, aki ne ismerné mindkettőt, a bundázott almát, amit hívhatunk úgy is, hogy alma pongyolában és a vaníliás grízpuding, ami pedig más néven habos tejbegríz. Külön-külön is isteni finom mindkettő, de így együtt pazar! És hogy még fokozzam az ízeket, egy kis alma pálinkával, fűszerekkel és karamellel tettem még izgalmasabbá.

Hozzávalók 4 személyre:
4 db nagyobb alma
0,5 dl alma pálinka (Dunai Hajós)
2 bő evőkanál méz
2-3 szem szegfűszeg
1-2 darabka fahéj
Elkészítés:
Az almákat meghámozzuk, a magházukat eltávolítjuk egy erre alkalmas célszerszámmal, majd ujjnyi szeletekre vágjuk. A pálinkát összekeverjük a mézzel, a szegfűszeggel, a fahéjjal. Ezzel a “páccal” kenjük meg az almaszeleteket és hagyjuk így pihenni, többször forgassuk át, hogy mindenhol érje.
Hozzávalók a tésztához:
15 dkg liszt
2 evőkanál cukor
3 tojás
175 ml tej
1 csipet só
1 evőkanál olaj + a sütéshez
A tetejére a karamellhez:
4 evőkanál cukor
2 dkg vaj
0,5 dl tej
Elkészítés:
A cukrot megkaramellizáljuk, hozzáadunk egy kevés vajat, majd felöntjük a tejjel és simára forraljuk. mikor kész, picit hagyjuk hűlni és az elkészült desszertre csurgatjuk.
A tésztához a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a cukrot és fehéredésig keverjük. Majd apránként, hozzászitáljuk a lisztet és felváltva adagolva a tejjel, simára keverjük. 15-20 percig pihentetjük. Miután eleget pihent a massza, a tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük és óvatos mozdulatokkal, egyenletesen hozzákeverjük a masszához.
Egy serpenyőben ujjnyi magasan, olajat hevítünk és a pácból kivett, lecsepegtetett almákat belemártjuk és közepes lángon, aranyszínűre sütjük mindkét felüket.
Miután az almaszeletek megsültek, papírtörlőn lecsepegtetjük róluk a felesleges olajat.
Hozzávalók a vaníliás, habos grízpudinghoz:
1 l tej
10 dkg búzadara
3 db tojás
10 dkg cukor
1 teáskanál vanília sűrítmény vagy egy vanília rúd kikapart belseje.
1 csipet só
Sűrűre főzzük és lehúzzuk a tűzről addig, míg a tojások sárgáját a cukorral és a vaníliával fehéredésig felverjük. Visszatesszük a tűzre takarék lángon, hozzákeverjük a cukros masszát egyenletesen és gyakori kevergetés mellett, egy-két percig főzzük, míg besűrűsödik.
Közben, a tojásfehérjét felverjük és ezt is óvatosan hozzákeverjük úgy, hogy ne törjük össze a habot.
Miután elkészült, langyosra hűtve tálaljuk a bundázott almaszeletekkel. A tetejére karamellt csorgatunk.
Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’
Nagyon szeretem mindkettőt, de így együtt valami isteni finom lehetett.Kedves Veruss! Kérlek nézzél be hozzám a blogba, mert szeretnélek megajándékozni egy díjjal.
Kedves Gizi! Nagyon szépen köszönöm!:)
Szia! Gizitől találtam ide hozzád, és máris egy remek recepthez! Gratulálok a bloghoz, jövök még. ;D
Szia Petra! Üdvözöllek a blogomon, örülök, ha benézel hozzám! Remélem, lesznek kedvedre való receptjeim!:)
Sikeres fúzió!!!!
Köszi Vicuska! 🙂