főzőshow címkéhez tartozó bejegyzések

Ilyen volt a 10. jubileumi Konyhakiállítás 2019

Milyen egy tökéletes konyha? A kérdés persze csak költői, mert kinek, mit jelent a tökéletes jelző?

Az enteriőr kialakítását, a funkcionalitást vagy a technológiát? Nekem a tökéletes konyha ezeket együttesen jelenti, számomra a lakás egyik legfontosabb helyisége, ahol kiélhetem az alkotási vágyamat egy-egy finom étel, vagy sütemény elkészítése közben úgy, hogy nem érzem azt megterhelőnek, mert minden eszköz a kezem ügyében van, hatalmas a konyhapult, ahol kényelmesen tudok dolgozni, és nem utolsó sorban, a konyhai gépek és edények garmadája fér el a szekrényben.

Hogy a fenti kérdésre megtudjam a választ, úgy érzem, érdemes volt kilátogatnom a Budapest Arénába az egy hete megrendezett 10. jubileumi Konyhakiállításra, ahol a “tökéletes” konyha megtervezéséhez és megvalósításához kaphattam és kaphattak azok is, szakértői segítséget és inspiráló ötleteket, akik építkezés vagy felújítás előtt állnak és a saját álmaik konyháját szeretnék megvalósítani.

Egy konyha kialakításánál sok szempontot kell figyelembe vennünk, mert amellett, hogy az összhatás tökéletességére törekszünk, és a modern konyhatechnológiák minél szélesebb körű fel- és kihasználására, a legelső és talán legfontosabb a kényelmes munkamenet biztosítása, amihez a gondos, személyre szabott tervezéssel elkerülhetjük, hogy a főzés teherré váljon egy-egy elméretezett vagy nem megfelelő magasságú konyhafelület miatt, akár váll és derékfájdalmaink legyenek. Ehhez nyújtottak profi segítséget és tanácsadást a Lakberendezők Országos Szövetsége, azaz a LOSZ tapasztalt szakértői, Gianni Annoni, a NEFF gasztro-nagykövete, aki érdekes és praktikus tanácsokkal látta el a hozzá érkezőket és a Cliff konyhák standjánál álmaink konyhájának látványtervébe is bepillanthattunk.

A kiállításon találkozhattunk a világ legmodernebb konyhatechnológiai megoldásaival. A dizájn terén a legújabb trendekkel és a különféle stílusok és textúrák játékával. Nehéz lenne mindent felsorolni, de a teljesség igénye nélkül, megemlítek néhányat.

-Bort kóstolhattunk a Candy standján és megismerhettük az új Candy Steam sütőjét, ami a gőz erejét használja az egészséges táplálkozás jegyében.

-Olyan újításokat láthattunk mint az Elica új, pultba építhető páraelszívóval integrált főzőlapja a NikolaTesla Switch.

-A Taylor Design standján is csak ámultunk a munkapult alá rejtett indukciós főzőlapon, ami a világon egyedülálló technológia és dizájn. Emellett megismerhettük a valóban karcálló konyhapultot.

-A Miele G 7000 mosogatógépei az új AutoDos innovációnak köszönhetően automatikusan adagolják a mosogatószert a kiválasztott program és az edények szennyezettségének függvényében.

-A Philips három újdonságával is megismerkedhettek az érdeklődők, mint a Philips SpeedPro Max Aqua 3 az 1-ben vezeték nélküli takarító készülék. A kávé szerelemesei kóstolhatták a Philips 5000 LatteGo automata kávégépek finom kávéit. Az egészségtudatos táplálkozás iránt érdeklődők pedig, az olaj nélküli Philips Airfryer XXL meleglevegős sütőt csodálhatták.

-A BWT standja ingyenes épületgépészeti konzultációval és szaktanácsadással várta az érdeklődőket.

-Ismerkedhettünk a Sous Vide technológiával, vákuumcsomagolási megoldásokkal és bepillantást nyerhettünk a húsérlelés és szeletelés felsőbb szintjébe a Sous Vide Hungary jóvoltából.

-Bemutatkoztak a Samsung prémium megoldásai egy berendezett látványkonyhában, ahol egy izgalmas főzőshow keretében a Samsung Dual Cook sütőjét, a Samsung WaterWall™ mosogatógépét, valamint a Virtual Flame™ indukciós főzőlapját csodálhattuk.

-Megismerhettük a Thermomix™ legújabb generációs gépét, a világ legkisebb konyháját, ami több mint 12 konyhai funkciót ötvöz tökéletesen, ami több mint egy robotgép, inkább egy “Intelligens konyhai partner”

-Megcsodálhattuk a 100 éves KitchenAid standján az ikonikussá vált konyhai robotgépeket gyönyörűbbnél, gyönyörűbb színárnyalatokban.

-Természetesen nem hiányozhattak a kiállításról a mai trendeket követő konyhabútorok, étkezők és világítástechnika. A különféle márkák szabadonálló és beépíthető nagygépei a tűzhelyek, sütők, mosogatók, csaptelepek, konyhai kisgépek és a kültéri konyha megoldásai.

Azok sem unatkoztak, akik csak egy kellemes, hétvégi kikapcsolódásként látogatták meg a kiállítást, mert változatos programokkal várták a szervezők őket is, ugyanis találkozhattak a televízióból is ismert sztárséfekkel, bloggerekkel és élőben élvezhették a főzőshow-k varázsát.

Én is jól éreztem magam, érdekesek voltak a programok, nagyon tetszett a sok újdonság és a kiállítás kellemes légköre, amit ezúton is köszönök Lobó-Szalóky Lázárnak és a Konyhakiállítás Szervezőknek.

 

A kiállítók listája:

AKRIL FRONT, ALMAFA BÚTORSTÚDIÓ, AMFI PREMIUM HOME, BALATON BÚTOR, BLANCO, BOOOK KIADÓ, BOSCH, BRW BÚTORHÁZ, BUDAPESTI INTERFA, BV KONYHÁK, BWT, CANDY HOOVERCAPITAL HOME, CLIFF KONYHÁK, COLOR NATURALIS BÚTOROK, CREMESSO, CSOMIÉP, DELONGHI, DUNAVOX, DYSON, ECORGAN, ELICA, EUROVYZ HUNGÁRIA, EVIDO, EZÜSTKŐ HUNGARY, GORENJE MAGYARORSZÁG, GRILL-GURU, GROHE HUNGARY, H.O.M.E. MAGAZIN, HITACHI, HUMAN DESIGN, IMPALA BÚTORKERESKEDŐ, JULIENNE GRÁNIT EDÉNYEK, JURA KÁVÉGÉPEK, KÁVÉ & HŰTŐ PROFI, KENWOOD, KIKA, KITCHENAID, L’OR, LAICA, LAKBERENDEZŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, LIEBHERR, LUXURY FURNITURE HUNGARY, MICROPLANE MAGYARORSZÁG, MIELE, MODULNOVA, MOMERT, MOSKITO KÉSNAGYKERESKEDÉS, MOSOGATOBOLT.HU, MS PUREWATER, N’KARA BÚTOR, NEFF, NOBILIA KONYHASTÚDIÓ, OCTOGON DECO, ORIENTALSHOP.HU, OTTI MANUFACTURA, PANNÓNIA BÚTORSTÚDIÓ, PHILIPS, POLIFORM, QUEENLAND DESIGN, RITTERWERK, RS BÚTOR, SAECO, SAMSUNG, SIL DESIGN, SMEG, SOUS VIDE HUNGARY, SPATREND, STONE CONCEPT, SYNTEX-KER, SZAUER PARKETT, SZIÚ PLUSZ BÚTORIPAR, TAYLOR DESIGN, TEAM 7, TEKA MAGYARORSZÁG, THERMOMIX, VA DESIGN, WHIRLPOOL MAGYARORSZÁG, WOOD WORLD DESIGN, ZEPTER INTERNATIONAL UNGARN

 

Főzz a tunéziai séffel!

Fantasztikus hangulatban telt az immár második alkalommal megrendezett tunéziai főzőshow, amit
a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal gasztro-rajongó partnereinek szervezett, május 16-án a Gastropolis Főzőiskolában. A szervezők évről-évre egy izgalmas tunéziai menüsort állítanak egy tunéziai séf segítségével, aki azért érkezik Magyarországra, hogy az itthoni gasztrobloggereknek és gasztronómiai újságíróknak megtanítsa ezeket a tunéziai specialitásokat.

Gastropolis Főzőiskola

A rendezvény egyben verseny is volt, amelyben 8 tunéziai városról elnevezett, 3-3 fős csapat mérte össze tudását. Az ételek elkészítését és a csapatok munkáját nagy lelkesedéssel követte a háromtagú zsűri: Viszkok Fruzsina, YouTube vlogger, Tunézia rajongó, Jancsa János, Burgerpápa, Bamba Marha Burger Bár tulajdonosa, Street kitchen munkatársa, Wolf András, Séfek Séfe zsűri tag, New York kávéház executive séfje, Bocuse d’ Or Akadémia tagja. Végül a Monasztir csapat menüje nyerte el a zsűri tetszését, így ők nyerték meg a versenyt.

Tunézia nem csupán egy népszerű üdülőhely a magyarok körében, de a gasztronómiája is említésre méltó.
Gazdag történelmi múltjának köszönhetően a konyhára is jellemző a nemzetek és ízek keveredése, római, török, francia és andalúz jegyeket lehet felismerni az ételekben. A napsütéses órák számának és a tengernek köszönhetően a zöldségek zamatosak, a halak mindig frissek. Ahogy a többi mediterrán
országban, így Tunéziában is nagyon sok olívaolajat használnak az ételek elkészítéséhez. A tunéziai
specialitások megkóstolása különleges élményt nyújt a speciális fűszerezése miatt. A legnépszerűbb
fűszerek az édeskömény, a koriander és a harissa krém. A desszertek kihagyhatatlan hozzávalói a
virágvizek és az arabmézga.

Mr. Mohamed Boujelben séf az esemény elején röviden köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, 1976 óta oktat tunéziai konyhai képzéseken, a tunéziai Toques Blanches egyik alapító tagja és szívügyének tekinti a tunéziai gasztronómia népszerűsítését.

Mr. Mohamed Boujelben séf

Az idei élményfőzésre egy klasszikus, tunéziai ételekből álló menüsort állított össze, amit lépésről-lépésre megmutatott a résztvevőknek.

A menü

 

A mediterrán hangulatú főzés egy Ramadán böjti időszakra jellemző bárányhúsos zöldségleves elkészítésével kezdődött, amit egy nem mindennapi főétel előkészítése követett.

A tintahal pucolása és a töltelék összeállítása valódi izgalmakat okozott a konyhában.

Amíg főtt az első két fogás, egy könnyű nyári salátát és három színű mandulagolyókat állítottak össze a csapatok.

A főzés végeztével a kóstolás és pontozás vette kezdetét. Az értékelés során Wolf András, a zsűri képviseletében megköszönte a résztvevők lelkesedését és megdicsérte a csapatok kreativitását.

Kedvcsinálónak következzenek a receptek:
Hllalem bárányhúsos leves

Készül a leves

Hozzávalók 4 főre:
– 200 gr bárányhús apróra vágva
– 30 g paradicsompüré
– 5 cl olíva olaj
– fél fej vöröshagyma
– 2 gerezd fokhagyma
– 1 zellerszár
– 60 gr csicseriborsó
– 60 gr borsó
– 80 gr paradicsom
– 50 gr répa
– 1 teáskanál kurkuma
– 1 teáskanál édes őrölt paprika
– 1 teáskanál koriandert
– 100 gr hllalem levestészta
– 1,5 l víz
– só, bors
– Harissa paprikakrém ízlés szerint – ez helyettesíthető Erős Pistával
– citrom a tálaláshoz

Elkészítés: olajat hevítünk, amin a húst elkezdjük pirítani. Közben a hagymát, fokhagymát apróra vágjuk, és a húshoz adjuk. Felaprítjuk a paradicsomot és a répát és ezeket is a húshoz adjuk. A sűrített
paradicsommal kicsit átpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, kurkumával, őrölt paprikával, korianderrel és a harissa paprikakrémmel ízesítjük. Majd felhúzzuk 1,5 liter vízzel. Hozzáadjuk a borsót, csicseriborsót és egy zellerszárral elkezdjük főzni a levest. Ha a hús megfőtt, akkor hozzáadjuk a tésztát. Evés előtt néhány csepp citrommal frissítjük a levesünket.

Töltött tintahal

Töltött tintahal, rizzsel

Hozzávalók 4 főre:
– személyenként egy-egy normálméretű, tisztított tintahal
– 120 gr garnéla
– 2 főtt tojást
– 1 nyers tojás
– fél csokor petrezselyem
– 500 gr főtt spenót
– 5 gr szárított menta
– 800 gr főtt rizs
– só, bors
A mártáshoz:
– 2-3 db paradicsom
– 1 fej vörös hagyma
– 4 gerezd fokhagyma
– 5 cl olívaolaj
– 10 gr harissa krém
– 50 gr sűrített paradicsom
– só, bors

egy másik tálalás 🙂 Töltött tintahal, salátaágyon

Elkészítés: a tintahal csápokat, a garnélát, a petrezselymet, az előfőzött spenótot és főtt tojást vágja
apróra, keverje össze, sózza, borsozza. Ehhez a keverékhez adjuk hozzá a főtt rizst, a nyers tojást és a
szárított mentát. Ezt bele kell tölteni a tintahalakba, a végeket bevarrni és néhány helyen villával
megszurkálni a tintahalat (hogy ne pukkanjon ki főzés közben). Ezután elkészítjük a szószt, amiben főni
fognak a tintahalak: kis olajon megpirítjuk a paradicsom pürét, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát,
fokhagymát, paradicsomot, paprika krémet, majd sózzuk, borsozzuk. Tegye a tintahalat a
paradicsomszószba, majd lassú tűzön 20 percig főzze. Salátával vagy rizzsel tálaljuk.

Mandula golyó

Mandula golyók, a nyertes csapattagok nevével

Hozzávalók 4 főre:
– 300 gr őrölt mandula
– 150 gr kristálycukor
– 1,5 dl víz
– vanília
– ½ teáskanál piros és zöld színű természetes ételszínezék
– 2 cl rózsavíz
– néhány szem dió a díszítéshez

Elkészítés: a cukorsziruppal kezdjük. Tegye egy lábasba a vizet és a cukrot a vaníliával és a rózsavízzel
főni. Addig főzzük ezt a szirupot, amíg sűrű masszát nem kapunk. Ezután összekeverjük a mandulával és három gombócot formálunk a masszából. Az egyik masszát natúron hagyjuk, a másodikhoz keverjük a zöld, a harmadikhoz keverjük a piros ételszínezéket. Mindegyik színű masszából csípünk egy kicsit, majd kis golyókká formáljuk. Kristálycukorba mártjuk a golyókat és dióval díszítjük a tetejüket.

készült a töltött tintahal

 

 

Szeretném megköszönni Ávrám Gabriellának (Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal) a meghívást és a Gastropolis Főzőiskola & Rendezvényközpontnak a szíves vendéglátást.

Örülök, hogy részt vehettem ezen a különleges élményfőzésen, nagyon jól éreztem magam és külön öröm volt számomra, hogy bepillantást nyerhettem a tunéziai konyha világába, megkóstolhattam az ízeit és megtanulhattam elkészíteni a tradicionális alapkonyha receptjeit.

Tetszett a szimultán főzés, a tunéziai ízek, nagyon kellemes és vidám hangulatban telt a főzés. Az egész csapat rendkívül kedves és segítőkész volt. 🙂

 

 

fotók: Szilvásgombóc Konyhája és Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás