ünnepi címkéhez tartozó bejegyzések

Profiterol tejszínhabos vaníliakrémmel és rumos csokoládéval

A profiterol olyasmi, mint a mi képviselőfánkunk mini változatban, a tésztája is ugyanaz az égetett vagy más néven, forrázott tészta, amit azért neveznek így, mert készítésekor a tésztát “reszteljük” vagyis az edényben, a forró zsiradékon kissé pirítjuk, amely ilyenkor sercegő, pattogó hangot hallat, ilyenkor arra vigyázzunk, hogy ne égessük le a tésztát. Frissen készítve a legfinomabb, ha kívül roppanós, belül pedig puha és üreges. De ha túl sokáig sütjük, akkor kiszárad és úgy már nem az igazi.

Profiterol tejszínhabos vaníliakrémmel és rumos csokoládéval

Ezeket a mini fánkokat érdemes többféle töltelékkel és öntettel párosítva készíteni, mert szuper ízkombinációkat hozhatunk ki belőle. Édes változatban vaníliás tejszínhabbal és csokiszósszal leöntve, ahogyan az olaszoknál szokás, de lehet kávés, gyümölcsös, vaníliás krémmel töltve, kívülről pedig önthetjük fehér, tej és ét csokis öntettel, akár kávé vagy karamell szósszal is. De ha ez nem volna elég, sós változatban is kínálhatjuk finom, fűszeres sajt vagy zöldségkrémmel, májpástétommal, húsos krémmel töltve. A variációknak tényleg csak a képzeletünk szabhat határt. Bár az elkészítése nehéznek tűnik, de egyáltalán nem az. Ha egyszer kipróbáljuk, garantáltan rákapunk, mert nem csak látványos, hanem finom, mutatós, akár ünnepi desszertet varázsolhatunk az asztalra ezekkel a falatnyi ízbombákkal.

Én a mostaniakat tejszínhabbal dúsított, házi vaníliakrémmel töltöttem és rumos csokoládét csurgattam a tetejükre. A betöltött fánkokat tálalás előtt betettem a fagyasztóba egy kis időre, mielőtt a csoki rákerült volna, így belül a krém alaposan lehűlt és olyan lett, mintha vaníliafagyival töltöttem volna. Mondhatom nagyon ízlett az egész családnak. 🙂

Hozzávalók kb. 45 db-hoz:
a tésztához:
100 g zsír
1,5 dl tej
1,5 dl víz
15 dkg liszt
4 db egész tojás (nálam L-es méretű)
1 csipet só
1 teáskanál porcukor

a töltelékhez:
4 db tojássárgája
45 g kukoricakeményítő
100 g kristálycukor
1 vanília rúd kikapart belseje, vagy 1 teáskanál vanília kivonat
3 dl tej
3 dl habtejszín 30%-os zsírtartalmú
1 csomag habfixáló

a csoki öntethez:
200 g étcsokoládé legalább 50% kakaóvaj tartalmú
3 dkg vaj
1,5-2 dl tej
1/2-1 teáskanál rum (el is hagyható)

Profiterol tejszínhabos vaníliakrémmel és rumos csokoládéval

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 210 fokra. Egy vastagabb falú, tapadásmentes edényben feltesszük melegedni a vizet és a tejet a zsírral, a sót, a cukrot és felforraljuk. Amint felforr, hozzáadagoljuk a lisztet és folyamatosan kevergetjük, amíg a tészta egybe áll, elválik az edény falától, hagyjuk, hogy kissé piruljon, ilyenkor sercegő, pattogó hangot ad.

Ekkor levesszük a tűzről, és a tojásokat egyesével beleütjük, mindegyikkel teljesen simává keverve a tésztát. Addig dolgozzunk el minden egyes tojást a masszában, míg a felülete már nem fényes, hanem kissé mattá válik. A tojásokat azért egyesével adjuk hozzá, mert így tudjuk kontrollálni, hogy mennyit vesz fel a tészta. Akkor jó a tésztánk, amikor a fakanálról lecsusszan, de nem folyik. Habzsákba töltve könnyen nyomható, kissé terülő állagú.

Ha a tojás kevés, a tészta masszív, sűrű lesz, nem tudjuk kinyomni a habzsákból, ha pedig sok, akkor  elfolyik a tészta és nem tudunk vele dolgozni.

A kész tésztát letakarva kis pihentetés után, habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire egymástól pár centit hagyva, hogy tudjanak nőni, diónyi nagyságú halmokat nyomunk.

Mivel az égetett tészta sütéséhez gőzős sütőtér kell, ezért mielőtt betesszük sülni a fánkokat alaposan megspricceljük vízzel.

Én légkeverés, alsó-felső sütéssel 190 fokon 15 percig, majd lejjebb veszem a hőfokot és 160 fokon 20 percig sütöm, szárítom őket.

Az elkészült égetett tésztát miután kihűlt, fagyasztva is tárolhatjuk.

Profiterol tejszínhabos vaníliakrémmel és rumos csokoládéval

A krémhez a tojássárgáját kihabosítjuk a cukorral, keményítővel és a kikapart vaníliával, majd apránként adjuk hozzá a tejhez, amivel felfőzzük sűrű, pudingszerű krémmé. Vigyázzunk, hogy ne főzzük túl! Hideg vízbe állítva folyamatos keverés mellett teljesen lehűtjük, lefóliázzuk, hogy ne bőrösödjön meg a teteje, majd tegyük be a hűtőbe.

A tejszínt verjük kemény habbá a habfixálóval, majd apránként keverjük hozzá a lehűtött vaníliakrémhez. Először egy kevéssel keverjük simára, majd a többi tejszínt is, óvatosan keverjük el a krémmel, úgy, hogy ne törjük össze teljesen a habot. Betöltésig tegyük be a hűtőbe, de akár a fagyasztóba is tehetjük néhány percre, hogy jól lehűljön.

Miután a krém alaposan lehűlt, habzsákba szedve, a legkisebb idomcsővel a kis fánkokat betöltjük az oldalukon. A legkönnyebb az tészta repedésénél, ahol a legvékonyabb.

A csokoládé öntethez egy kis fazékban melegítsük fel a tejet a vajjal és az apróra tört csokoládét olvasszuk fel benne. Tegyünk egy kevés rumot és ha szükséges egy pici cukorral ízesítsük. Ha a csokoládé teljesen elolvadt és egyneművé kevertük az öntetet, lehűtjük és ezzel leöntve kínáljuk a desszertet.

A kis töltött fánkokat halmozzuk egymásra egy nagy tálon és öntözzük meg egyenletesen, de ne úsztassuk el a csokoládéval.

Répatorta vérnarancs krémmel és diógrillázzsal

Hiába az elmúlt napok télies időjárása, a havazás, a fagy, mindannyian tudjuk, legalábbis a naptár alapján, hogy a tavasz végre valahára megérkezett. Sőt, hirtelen már arra kell eszmélnünk, hogy pár nap, és már a Húsvét is itt van. Ezért, hoztam ezt a finom répatortát, hogy legyen még idő a kipróbálására.

Ez a vérnarancsos krémmel töltött, apró, ropogós karamellbe forgatott dió darabokkal hintett “pucér” torta még tavaly készült, de valamiért nem került fel az oldalra. Most pont időszerű, hogy megmutassam 🙂

Répatorta vérnarancs krémmel és diógrillázzsal

18 cm átmérőjű tortához:
Hozzávalók a tésztához:
13 dkg fehér tönkölyliszt
8 dkg sárgarépa
10 dkg barna nádcukor
2 db tojás
1 tk vanília kivonat
1 db vérnarancs reszelt héja
2 ek vérnarancslé
5 dkg vaj
2 tk sütőpor
1 kk őrölt fahéj
1 csipet só

a krémhez:
2 dkg liszt
0,5-1 dl víz
1,5 dl vérnarancslé
1 egész vérnarancs reszelt héja
10 dkg vaj
5 dkg barna nádcukor
2 dl tejszín
1 tasak zselatin fix

A diógrillázshoz:
5 dkg dió
4 ek cukor

Elkészítés:
A tortaformát előkészítjük, kikenjük vajjal, kiszórjuk liszttel.
A sárgarépát megtisztítjuk, majd finom lyukú reszelőn lereszeljük.

A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájukat a cukorral és a vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a többi ízesítőt is, a vaníliát, fahéjat, narancslevet, majd hozzáreszeljük a narancs héját és beleforgatjuk a reszelt sárgarépát.

A masszához keverjük a sütőporral átszitált lisztet és nagy mozdulatokkal összedolgozzuk.

A tojásfehérjéket egy csipet sóval, kemény habbá verjük. Először egy kisebb adaggal, simára keverjük a masszát, majd a többi felvert habot is hozzáforgatjuk, de nagyobb keverő mozdulatokkal dolgozzunk, hogy ne törjük össze.

Répatorta vérnarancs krémmel és diógrillázzsal

Miután elkészült a tésztamassza, beleöntjük az előkészített formába és szépen elsimítjuk a tetejét.
Előmelegített sütőben 190 fokon, kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, ha a közepébe szúrjuk a tűt, vagy fogpiszkálót és kihúzva nem ragad rá a tészta, akkor megsűlt.

A tésztát rácsra borítva hagyjuk kihűlni.

Közben elkészítjük a krémet. A narancs héját lereszeljük, és a narancslével, cukorral, vajjal együtt egy edénybe tesszük, amiben megfőzzük a krémet. A lisztet simára keverjük a vízzel és ezt is hozzáadva, folyamatosan kevergetve, sűrű krémmé főzzük.

Miután a krém besűrűsödött, levesszük a tűzről és egy hideg vízzel töltött edénybe állítva, kevergetve kihűtjük.
A tejszínt felverjük, úgy, hogy közben hozzáadjuk a zselatin fixet.
A kihűlt krémhez a felvert tejszínt apránként hozzákeverjük, így lazítjuk a krémet.

A diógrillázshoz a diót száraz serpenyőben megpirítjuk, hogy finomabb legyen a végeredmény. Kivesszük a serpenyőből és durvára vágjuk. A serpenyőben cukrot karamellizálunk, mikor a cukor már barnul, beleszórjuk a diót, majd egy sütőpapírra terítjük és hagyjuk kihűlni. Mikor teljesen meghűlt, egy mozsárban apró szilánkokra törjük.

Répatorta vérnarancs krémmel és diógrillázzsal

A torta összeállításához a tésztát középen, vízszintesen kettévágjuk, az alját tortatálra helyezve a krém felével megkenjük, megszórjuk grillázs szilánkokkal.
A tészta másik felét ráhelyezzük, rákenjük a maradék krémet, a tetejét megdíszítjük a maradék grillázzsal és vékony répaforgáccsal.

A kész tortát a hűtőbe téve egy-két órát hűtjük, majd szeletelve tálaljuk.

Fahéjas-krémes (hatlapos) sütemény

Szerepel már a blogon ez a süti, de úgy gondoltam, hogy készítek egy frissített bejegyzést róla, mert annyira finom, hogy nem lehet megunni.

Puha, krémes, enyhén fahéjas, csak úgy olvad az ember szájában, egyszerűen mennyei! Akkor a legfinomabb, ha a hűtőből kivéve, hagyjuk szobahőmérsékleten egy kissé felengedni.

Nálunk ez a “Család” süteménye, mindannyian imádjuk. Mindig találunk hozzá alkalmat, most például ez készült húsvétra.

Fahéjas-krémes (hatlapos) sütemény

Fahéjas-krémes (hatlapos) sütemény

 

Hozzávalók: 1 nagy gáztepsire való adag
60 dkg simaliszt + a nyújtáshoz
2 db tojás
12 dkg zsír
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál cukor
2 evőkanál méz
1 csomag szalalkáli
1 csomag vaníliás cukor
1 dl tej
1 csipet só

A lisztet tálba szitáljuk, a szalalkálit langyos tejben feloldjuk, (vigyázzunk vele, mert nagyon gyorsan kifut!) hozzáadjuk a többi hozzávalóval együtt a liszthez, és jól összedolgozzuk, közepesen kemény tésztává. Majd hat egyforma darabra vágjuk, és cipó alakra formázzuk. Lisztezett deszkán, egymás után vékonyra nyújtjuk őket és a gáztepsi hátulján egyenként 200 fokon 8-10 perc alatt, világosra sütjük. Vigyázzunk vele, mert nagyon hamar megéghet. A tapasztalat szerint, egyre melegebb a sütő, így hamarabb megsülnek a lapok. Miután megsültek, elkészítjük az alábbi hozzávalókból a krémet.

A krémhez:
1,2 l tej
25 dkg cukor
12 dkg vaj
1 teáskanál őrölt fahéj
8,5 dkg liszt

A tetejére:
12 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj

Elkészítés:
A krémhez a cukrot megpirítjuk, hozzáadjuk a vajat, majd a tej 3/4-ét és addig főzzük, míg a karamell teljesen elolvad benne. Közben a maradék tejben csomómentesre keverjük a lisztet és a fahéjat, majd ezt is hozzáadjuk a karamelles tejhez, és addig főzzük, míg a karamell elolvad és besűrűsödik.

Fahéjas-krémes (hatlapos) sütemény

Fahéjas-krémes (hatlapos) sütemény

 

A még forró krémmel megtöltjük a lapokat szép sorban, úgy, hogy mindegyik lapra jusson a krémből. Kb. 2,5-3 normál merőkanálnyi megy egy lapra. A tetejét szabadon hagyjuk, mert azt csokival vonjuk be.
Amíg a csokit elkészítjük érdemes a sütemény tetejére rátenni egy tálcát, arra pedig nehezékként, egy vaskosabb szakácskönyvet így tömöríteni a süteményt. Így eloszlik a krém és sima felületet kapunk a csokival való bevonáshoz.

A vajat egy edényben kisütjük, de úgy, hogy ne barnuljon meg, csak a vizet főzzük ki belőle. Levéve a tűzről, beletesszük az apróra tört csokoládét, és addig keverjük, míg teljesen felolvad. Persze, ezt helyesen gőz fölött kellene felolvasztani, de így sokkal egyszerűbb. Gyors mozdulatokkal elsimítjuk a sütemény tetején, majd miután elkezd megdermedni, villával, vagy késsel hullámokat rajzolhatunk a csokiba.
Hűtőbe téve pihentetjük, másnap szeletelve tálaljuk.
Úgy a legfinomabb, mielőtt kínáljuk, ha szobahőmérsékleten hagyjuk kissé felengedni.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Csirkemell rolád, hercegnő burgonyával, citromos borsmártással

Azt gondolom, hogy lehet olyan ételt készíteni, ami mutatós, egyszerű alapanyagokból készül, nem túl nehéz, és még finom is. Ehhez pedig nincs szükség másra, csak a fantáziánkat kell egy kicsit szabadjára engedni.

Hétvégén, mikor több időnk és kedvünk van “főzőcskézni” (hajlamosabbak vagyunk többet pepecselni a konyhában), és a családot el szeretnénk kápráztatni, olyankor érdemes kipróbálni ezt a finom és mutatós ételt. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak az étel íze, de a tálalása is nagy sikert arat majd. Nálunk legalábbis, nagyon tetszett mindenkinek.

Alapvetően, olyan alapanyagokból készül, amit a mindennapokban használunk, csak egyszerűen más formában kerülnek az asztalra. Az elkészítése is könnyű, nem igényel hatalmas konyhai rutint.

Csirkerolád hercegnő burgonyával, citromos borsmártással

Hozzávalók 4 személyre:
2 db csirkemell filé
10 dkg bacon
5 dkg edámi sajt
2 db szikkadt zsemle
2 db tojás
1 szál újhagyma
1 duci gerezd fokhagyma
1 dl tej
só, bors

a hercegnő burgonyához:
1 kg burgonya
4 db tojássárgája
10 dkg vaj
ízlés szerint só
frissen reszelt szerecsendió

Elkészítés:
A bacont apróra kockázzuk, majd serpenyőben zsírjára sütjük.
A zsemlét összetépkedve tejbe áztatjuk. A sajtot lereszeljük.

A töltelékhez a beáztatott zsemléket péppé nyomkodjuk, hozzáadunk két tojást, a felaprított újhagymát, a kisütött bacont a zsírja nélkül, a reszelt sajtot, a szintén lereszelt fokhagymát, sót, borsot és az egészet jól összedolgozzuk.

A csirkemelleket középen kettévágjuk, a belső, kisebb húsrészt levágjuk, (félretesszük, bepácolva megsüthetjük például ehhez a salátához) A vastagabb részüknél fogva bevágjuk és kinyitjuk, nagyobb szeletté alakítjuk, kissé megklopfoljuk. Mindkét felüket sózzuk, borsozzuk.

Mindegyik szelet húst, egy-egy olajjal megkent alufóliára helyezünk, egy rész tölteléket hosszában elegyengetünk rajta és ráhajtjuk alulról és felülről is a húst. Az alufóliába betekerjük és a két végét eltekerjük, olyan lesz, mint négy, henger alakú, szaloncukor.

Magas falú serpenyőbe/tepsibe tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy a roládok derekáig érjen, majd a sütőbe téve 25-30 percig pároljuk/sütjük. (Én időnként megfordítottam őket.) Miután elkészültek a roládok, óvatosan kivesszük, lehántjuk róluk az alufóliát és egy serpenyőben forró vajon, vagy a bacon kisütött zsírján minden oldalukat, néhány perc alatt átsütjük, hogy legyen egy kis színük. Arra vigyázzunk, hogy nem kell sokáig sütni, mert kiszáradhat a csirkehús.
Miután elkészültek lefedve melegen tartjuk tálalásig.

A hercegnő burgonyához a burgonyát meghámozzuk, apró kockára vágva, sós vízben megfőzzük, majd leszűrve, fedő nélkül, hagyjuk, hogy kigőzölje a felesleges vizet.
Összetörjük, a vajjal és a négy tojássárgájával, sóval, reszelt szerecsendióval jól kikeverjük.
Nyomózsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsire csinos, kis formákat nyomunk.
Előmelegített sütőben, 200 fokon addig sütjük, míg kívülről szép aranybarna, ropogós kéreg keletkezik rajta, belül pedig, finom krémes marad.

Csirkemell rolád hercegnő burgonyával, citromos borsmártással

 

A mártáshoz, én a Fűszerész által összeállított Citromosbors fűszerkeveréket használtam, egy kissé felturbózva az ízeket, egy kevés reszelt citromhéjjal és citromlével, plusz egy kevés, frissen őrölt borssal, aminek az alapja egy besamel mártás.

Citromosbors fűszerkeverék

Hozzávalók a mártáshoz:
4 dkg vaj
2 evőkanál liszt
3-4 dl tej
frissen őrölt bors
1,5-2 teáskanál citromosbors fűszerkeverék, ami az alábbiakat tartalmazza:
(tengeri só, fehérbors, zöldbors, kurkuma, citrompor, mustármag, curry, citromhéj)
1/2 reszelt citrom héja és leve
frissen őrölt bors

Elkészítés:
Először, egyszerű besamel mártást készítünk, ami abból áll, hogy a vajban a lisztet világosra pirítjuk, majd felöntjük annyi forró tejjel, hogy kellemes sűrűségű legyen a mártásunk.  Csomómentesre keverjük és összeforraljuk 6-8 percig, közben, apránként hozzáadjuk a fűszereket, és azokat addig adagoljuk, míg a saját ízlésünknek megfelelő ízt elérjük.

Miután a mártással is elkészültünk, a tálaláshoz a roládok végeit levágjuk, majd ujjnyi vastag szeletekre vágva a tányérra sorakoztatjuk, mellé helyezünk a hercegnő burgonyából és a mártással kínáljuk.

Báránysült, vörösboros mártással, erdei gyümölcsökkel, burgonyafánkkal

A karácsonyi HammBekaplak! pályázat főétele:
Ezzel a főétellel le akartam térni a szokásos karácsonyi vacsorák: hal, töltött káposzta, pulykasült útjáról, kicsit izgalmasabb ételt képzeltem el a különleges előétel után.
A bárányhús nem csak ízletes de nagyon egészséges, egyike azon húsételeknek amelyek igen pozitívan hatnak a szervezetünkre. Könnyen emészthető, ezért diétás ételként is ajánlják. Nagyon finom ízű hús, bár sokan ódzkodnak tőle, de ha kellőképp le van tisztítva és jól van fűszerezve, rendkívül finom ételeket lehet belőle készíteni. Kissé vadhúsra emlékeztető íze mellé jól passzol az erdei gyümölcsök és a bor fanyarsága.

Báránysült, vörösboros mártással, erdei gyümölcsökkel, burgonyafánkkal

Hozzávalók 4 személyre:
Elkészítési idő: 12-24 óra pácolás, sütés: 110 perc 1,5 kg csontozott báránycomb
2 fej vöröshagyma
3-4 db nagyobb gomba
1 evőkanál dijoni mustár
2 teáskanál apróra vágott friss rozmaring
1 evőkanál aprított petrezselyemzöld
4-5 gerezd aprított fokhagyma
1 kiskanál frissen őrölt színes bors
1 evőkanál sűrített paradicsom
2 dl olívaolaj
1,5 dl száraz vörösbor
5 dkg vaj
5 dl húsleves

25 dkg fagyasztott erdei vegyes gyümölcs

burgonyafánk

Hozzávalók a burgonyafánkhoz:
4 személyre
elkészítési idő: 15 perc dagasztás, 50 perc kelesztés

10 perc sütés
20 dkg burgonya
25 dkg liszt
1 tojássárgája
1 dkg élesztő
1/2 dl tej
1 mokkáskanál cukor
1 dkg olvasztott vaj

bors
szerecsendió
zsiradék a sütéshez
Elkészítés:
A báránycombot előző nap megtisztítjuk, éles késsel lehártyázzuk, a mustárral, olívaolajjal, fokhagymával, fűszerekkel (só kivételével) jól záródó edényben bepácoljuk. (A fűszereket jól beledörzsöljük a résekbe is.)Másnap beáztatjuk a Pataki tálat, a bepácolt bárányt zsírosabb oldalával lefelé sütőtálba tesszük, ráöntjük a pácot, a hagymákat és a gombát negyedelve köré tesszük, majd hozzáadjuk a húslevest. 220 fokos sütőben sütjük kb. 15-20 percig, amíg jól átmelegszik, majd átfordítjuk és 170 fokon pároljuk-sütjük kb. 90 percig míg a hús puha nem lesz. Sütés közben ellenőrizzük, ha elfövi a levét, vízzel pótoljuk. A sütés utolsó harmadában levesszük a fedőt, hogy szép színt kapjon. Miután megsült kivesszük az edényből, melegen tartjuk. A pecsenye levet kézi mixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a vörösbort, hagyjuk, hogy az alkohol elpárologjon, majd beletesszük az erdei gyümölcsöket, 5 percig főzzük, majd hozzáadjuk a vajat és ezzel beforraljuk a mártást, ha szükséges utána ízesítünk sóval, borssal. Ízlés szerint, lehet cukrot is bele tenni, hogy pikánsabb legyen a mártás.

A burgonyafánk elkészítése:
A burgonyát sós vízben, héjástól megfőzzük, majd meghámozva, burgonyatörővel összetörjük. Hozzászitáljuk  a lisztet. Az élesztőt felfuttatjuk a tejben egy mokkáskanál cukorral. A tészta többi hozzávalójával bedagasztjuk, 45-50 percig kelesztjük. A tésztát, miután megkelt, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk, és forró  zsiradékban kisütjük. Papírtörlőre szedjük és miután leitattuk róla a felesleges zsírt, tálaljuk a szeletelt báránycombbal és a mártással.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás