vacsora címkéhez tartozó bejegyzések

Sajtos-baconös spagetti

Nagyon szeretjük ezt a gyorsan és egyszerűen elkészíthető tésztaételt, mert szinte alig kell hozzá valami, de mégis nagyon finom. Van olyan, amikor épp nincs semmi kedvünk főzőcskézni, vagy hirtelen eszébe jut valamelyikünknek, hogy úgy enne ilyet. Ilyenkor pikk-pakk összedobjuk és már esszük is, talán az egész addig tart, amíg a tésztát kifőzzük.

Az is jó benne, hogy jól lehet variálni, ha van egy kis zöldség az is mehet bele, akár kukorica, zöldborsó, brokkoli, gomba vagy megvariálhatjuk a sajtokat is, tehetünk bele egy kis füstölt sajtot, vagy rokfortot is. Ha van egy kis maradék sült húsunk azt is felhasználhatjuk benne, így maradék hasznosításra is tökéletes.

Sajtos-baconös spagetti

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg spagetti tészta
20 dkg bacon
15 dkg sajt
2-3 szál újhagyma, vagy egy póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
2 dkg vaj
2 csapott evőkanál liszt
3-4 dl tej
frissen reszelt szerecsendió
só, bors
friss bazsalikom

Elkészítés:
A bacont zsírjára pirítjuk, majd kiszedjük, a zsírhoz adunk egy kevés vajat és a lisztet világosra pirítjuk a vaj és zsír keverékén (besamel mártást készítünk), majd felöntjük annyi tejjel, hogy kellemesen sűrű mártást kapjunk, ne felejtsük el, hogy a sajt is sűríteni fog rajta.

Sajtos-baconös spagetti

Ízesítjük sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval, belereszeljük a fokhagymát is, majd csomómentesre keverve összeforraljuk. Hozzáadjuk a reszelt sajtot és jól elkeverjük, hogy elolvadjon benne.

Pár perc alatt készre főzzük, majd hozzáadjuk az vékonyra vágott újhagymát, vagy póréhagymát és meghintjük aprított bazsalikommal.

Közben a tésztát sós vízben kifőzzük, és leszűrjük, majd hozzáforgatjuk a mártáshoz, pár másodpercig még a tűzön összekeverjük míg jól összemelegszik és már tálalhatjuk is.

Tálaláskor még, plusz megszórhatjuk reszelt sajttal is, de anélkül is tökéletes.

Póréhagymás – baconos quiche gyorsan, egyszerűen, leveles tésztából

Ma hozok egy kis sósat, a sok desszert után már idekívánkozik 🙂

Egy csomag friss vajas-leveles tésztám volt a hűtőben, amit igazából sajtos csavartnak akartam elhasználni, de mivel volt még két póréhagyma is, két polccal lejjebb, így eszembe jutott, hogy miért ne készítsek belőle egy quiche-t.

Mivel a tészta adott volt, így nem kellett gyúrni, csak elősütni a tésztát, így spóroltam vele egy kis időt. Így is nagyon finom volt, de legközelebb omlós tésztából is kipróbálom. Nekem személy szerint inkább hidegen ízlett, de a családnak kifejezetten melegen tetszett. Azért is jó ez az étel, mert bárhol, bármikor, bármivel fogyaszthatjuk, akár munkába visszük, akár még ebédre is tökéletes egy salátával, de a hozzávalókkal is játszhatunk, akármilyen zöldséggel készítsük, mindenhogy finom és egyszerű.

Póréhagymás Quiche Lorraine

Hozzávalók 26 cm átmérőjű piteformához:
1 adag friss vajas-leveles tészta 270 g
20 dkg póréhagyma
15 dkg bacon
250 ml tejszín
150 ml tej
3 db tojás
10 dkg sajt vegyesen füstölt és edami
szerecsendió
só, bors

Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, a piteformát kenjük ki vajjal. A leveles tésztát vegyük ki a csomagolásból, béleljük ki a formát úgy, hogy a peremét is fedje, majd a felesleget vágjuk le körbe.
Ezeket a kis leeső darabokat lekenve egy kis tojással, meghintve reszelt sajttal megsüthetjük egy kis ropogtatni valónak.

A vajas-leveles tésztát “vakon” elősütjük, ezt azt jelenti, hogy beleterítünk egy sütőpapírt, beleszórunk babot, vagy lencsét, ami sülés közben meggátolja, hogy felpúposodjon sülés közben a tészta. Ezt a műveletet 180 fokon 10 percig műveljük. Majd kivesszük a sütőből és miután kissé meghűlt kiemeljük belőle a sütőpapírral együtt a babot, vagy lencsét. Ezt azért érdemes megtenni, mert így a tésztát nem áztatja el a tejszínes keverék.

Póréhagymás quiche leveles tésztából

A töltelékhez a bacont zsírjára sütjük, majd kikanalazzuk a serpenyőből egy tálkába, a zsírján megdinszteljük a felkarikázott póréhagymát.

Egy tálba üssük fel a tojásokat, verjük fel kissé, majd adjuk hozzá a tejszínt és a tejet, fűszerezzük sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval és keverjük hozzá a kétféle reszelt sajtot.

Az elősütött tésztán osszuk el a póréhagymát és a sült bacont, majd öntsük rá a tojásos-tejszínes keveréket. Tegyük vissza a sütőbe és 180 fokon kb. 30 perc alatt süssük készre.

Miután megsült fogyaszthatjuk melegen és hidegen is egyaránt.

Quiche Lorraine egyszerűen leveles tésztából

 

Tavaszi, tonhalas spagetti medvehagymával

Ati, a kisfiam meglátta a tonhalkonzervet és kitalálta, hogy készítsek neki tonhalas spagettit. Kapóra jött, hogy épp aznap vettem, egy nagy csokor medvehagymát és már ki is gondoltam, hogy valami nagyon színes finomságot készítek. Ebben segítségemre volt, hogy a fagyasztóban mindig tartok különféle zöldségeket, így nem nehéz összedobni egy-egy ételt.

Ez a rendkívül gyorsan (15 perc) és egyszerűen elkészíthető, tavaszi étel, gyönyörű, üde színeivel, igazi szemet gyönyörködtető, vitamindús finomság.  Segíti szervezetünket, hogy a tél folyamán kiürült vitaminraktáraink újra töltődjenek. Nem utolsó sorban, pompás színeivel, pozitívan befolyásolja a kedélyállapotunkat is.

A kisfiam nagyon meg volt elégedve a végeredménnyel, úgy ette, mintha átalakult volna porszívóvá, két adagot is elpusztított, ami nála kész csoda. Ezért is merem ajánlani kipróbálásra.

Tavaszi, tonhalas spagetti medvehagymával

Hozzávalók 4 személyre:
1 csomag spagetti tészta
2 kis doboz tonhal olívaolajban 80g/db, vagy egy nagyobb doboz (nálam Rio Mare)
2,5 dl tejszín
2 szál újhagyma
8 levél medvehagyma
2 db paprika, piros és sárga (nálam fagyasztott)
10 dkg kukorica (fagyasztott)
3 evőkanálnyi olívaolaj a konzervről
só, frissen őrölt bors

Elkészítés:
Az újhagymát megmossuk, majd felkarikázzuk. A paprikát is megtisztítjuk és felszeleteljük, a medvehagymát megmossuk, leszárítjuk és vékony csíkokra vágjuk.

Tésztafőző edényben, enyhén sós, lobogó vízben kifőzzük a tésztát. Míg a tészta megfő, addig elkészítjük a zöldséges, tonhalas ragut.

A tonhalról leöntjük az olajat, majd egy nagyobb serpenyőbe teszünk belőle 2-3 evőkanálnyit, rádobjuk a karikára vágott újhagymát, kissé megpirítjuk, majd hozzáadjuk a paprikát és a kukoricát is. Ezeket is átforgatjuk és hagyjuk néhány percig sülni, majd hozzáadjuk a tonhalat, amit kissé szét aprítunk a serpenyőben. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük a tejszínnel.

Tavaszi, tonhalas spagetti medvehagymával

Néhány percig összeforraljuk, majd a aprított medvehagymát is hozzáadjuk és közvetlenül a vízből, hozzászedjük a spagetti tésztát. Jól összeforgatjuk.

Tálaláskor a tetejét megszórjuk még egy kevés, vékonyra vágott medvehagymával. Megszórhatjuk egy kevés, reszelt sajttal is.

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

Gyors vacsora maradékból – avagy, a galuska (nokedli) utóélete – Galuska sonkás-kukoricás sajtmártásban

A csirkepörkölt mellé rendszeresen, több galuskát (nokedli) készítek, mivel tudom, hogy ha elfogy a pöri, akkor a maradékból isteni finom tojásos nokedli lesz, egy kis füstölt szalonnával (mindig így készítem, Ati kimondottan így szereti).

Viszont, egy hirtelen ötlettől vezérelve, most nem így végezte, hanem egy nagyszerű sonkás-kukoricás sajtmártásban fürdőzve. Mondanom sem kell, amilyen gyorsan elkészült, olyan hamar el is tűnt.
Az a jó ebben a mártásban, hogy nagyon sokféleképpen variálhatjuk. Rendkívül gyorsan és könnyen elkészíthető, ráadásul nagyon finom. Készíthetjük kukorica helyett brokkoli, vagy karfiol rózsákkal, zöldborsóval, cukkinivel, de akár friss, vagy szárított gombafélékkel is. Többféle sajttal és más-más fűszerezéssel. A család garantáltan hálás lesz érte, bármilyen összeállításban is tesszük eléjük, az asztalra. Természetesen, ha nincs maradék galuskánk, akkor pár perc alatt azt is elkészíthetjük, de ha nincs kedvünk pepecselni vele, főzzünk hozzá tésztát.

Galuska sonkás-kukoricás sajtmártásban

Hozzávalók 4 személyre:
4 adag maradék galuska (nokedli) tészta
15 dkg sonka
10-12 dkg sajt (én edamit használtam)
10 dkg kukorica (nálam fagyasztott)
2 teáskanálnyi aprított petrezselyemzöld (nálam fagyasztott)
1 duci gerezd fokhagyma
4 dkg vaj
2 csapott evőkanál liszt
3-4 dl tej
frissen reszelt szerecsendió
só, bors

Elkészítés:
A sonkát vékony csíkokra vágjuk. A sajtot nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük.
Egy magasabb falú serpenyőben a vajat felhevítjük, hozzáadjuk a lisztet és világosra pirítjuk, (besamel mártást készítünk) majd felöntjük annyi tejjel, hogy kellemesen sűrű mártást kapjunk, de ne felejtsük el, hogy a sajt is sűríteni fog rajta és teljesen csomómentesre keverve összeforraljuk. Még krémesebbé tehetjük, ha a tej egy részét egy kis tejszínnel helyettesítjük. Ízesítjük sóval, frissen őrölt borssal, frissen reszelt szerecsendióval, és belereszeljük a gerezd fokhagymát is.

az elkészült mártás

Hozzáadjuk a reszelt sajtot és jól elkeverjük, hogy elolvadjon benne, majd beletesszük a sonkát és a kukoricát is.

Pár perc alatt készre főzzük, majd a végén hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet.

a hozzáadott galuskával

A galuskát hozzáforgatjuk, megvárjuk, míg jól összeforr és már tálalhatjuk is.

Tálaláskor még, plusz megszórhatjuk reszelt sajttal is, de anélkül is tökéletes.

Galuska sonkás-kukoricás sajtmártásban

Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a FacebookonPinterestenBloglovin’

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás